Abortusz ügyében nincs jó kompromisszum. Aki engedi, ártatlan magzatok tízezreinek kínhalálát okozza – aki tiltja, illegális és életveszélyes abortuszműhelyek felállítására, nem kívánt gyermekek születése nyomán toxikussá váló családok tízezreire mond igent, arról nem is beszélve, hogy sokszor fenntarthatatlan élethelyzetbe hozza az amúgy is kiszolgáltatott, alacsonyan iskolázott, mélyszegénységben élő nőket.
Szüntelen vívódásaim ellenére azt az álláspontot kell képviselnem, hogy az abortusz az embrió másfél hónapos korán túl elfogadhatatlan barbárság. Az én szememben ez alól csakis az a három körülmény képez kivételt, amikor a magzat szexuális erőszakból fogant, amikor a csecsemő születése veszélyeztetné az anya életét, és amikor a baba diagnosztizált genetikai vagy fejlődési rendellenessége nyomán fogyatékosan jönne a világra. Nem tartom emberi jognak, hogy egy anya bármikor elpusztíthassa a benne fejlődő életet, és végképp nem vagyok hajlandó erre a kíméletlen mészárlásra a fogamzásgátlás utolsó védvonalaként tekinteni. Az elmúlt évtizedekben a liberális jogi szabályozás nyomán ez a szemlélet és a hozzá tartozó gyakorlat sajnos túl széles körben vált rutinszerűvé.
Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok legfőbb jogi fóruma helyes döntést hozott, amikor az abortusz szabályozásának jogát a tagállamokra bízta, mert ennek a mélyen morális és megkerülhetetlenül fontos kérdésnek igenis közéleti vita tárgyává kell válnia. Remélem, számos olyan jogszabály születik majd, amely védi a magzatok életét. Legalább ilyen fontos lenne ugyanakkor, hogy az államok sokkal nagyobb segítséget nyújtsanak a várandós nőknek – csakhogy az ez iránti felelősség valahogy mindig elkerüli az életpárti aktivisták figyelmét. Az abortusszal nemcsak a törvény szigorát kell szembeállítani, hanem pénzügyi és orvosi támogatást a terhességhez, és szükség esetén hatékony segítséget a megszülető gyermek örökbe adásához. A magzat mellett az anyát is óvni kell, hogy terhessége ne jelentsen számára szegénységet, munkaerőpiaci hátrányt és kiszolgáltatottságot. Az abortusz szigorításának egy gondoskodó, szociális állam a legalapvetőbb feltétele – különösen vonatkozik ez az Egyesült Államokra, a világ egyik leggazdagabb országára, ahol tömegek tengődnek éktelen nyomorban.
Figyelemre méltó, hogy Orbán Viktor illiberális állama, amely minden esetben példásan reakciós álláspontot foglal el, amely nemzeti és keresztény identitását minden adódó alkalommal véres kardként hordozza körbe a Kárpát-medencében, hogy azzal hívjon harcba minden hazáját szerető magyart a liberális gazemberek mindent átszövő hálózatai ellen, a tömeges magzatgyilkosságokat a legnagyobb természetességgel hajtja végre a mindennapokban. Míg a keresztény fundamentalista Lengyelországban az anyáknak még a fogyatékos babáikat is meg kell szülniük, addig a nemzeti radikális Magyarországon az egészséges embriók lemészárlása oly természetes, mint egy vakbélműtét vagy egy foghúzás. Jogosan vetődik fel a kérdés: hová lettek a keresztény elvek a kereszténységére oly önérzetes Magyarországról?
Olybá tűnik, Orbán Viktor és rendszere csak addig keresztény, amíg a mérései azt jelzik, hogy az épp szóban forgó ügyben a keresztény morál és az ahhoz tartozó kategorikus imperativus a magyarok körében népszerű. Ha nem az, akkor a fideszes politikusok és sajtómunkások inkább sunyítanak, nem beszélnek a kellemetlen témáról, és más kultúrharcos topik mentén uralják a pillanatot. Egy valóban populista rendszer csak korlátozott mértékben lehet keresztény, hisz nincs az a Jézus Krisztus, akiben jobban hinne, mint a maga hatalmában. Ha a tömeg Barrabást kiált, azt a populista Pontius Pilatusnak bizony tudomásul kell vennie, az emberfiát meg kell korbácsolnia és keresztre kell feszítenie, az ártatlan magzatokat le kell mészárolnia. Miféle uralom az, amelyiknek az identitása szüntelen méricskélésre szorul?
A lengyelek a magyarokkal ellentétben valóban hitvalló keresztények, akik római katolicizmusukat minden másnál komolyabban veszik – és ez valahogy azt is egyszerűbbé teszi nekik, hogy Európa és Oroszország közt választani tudjanak. Könnyű visszariadni a fanatizmusuktól, viszont nem lehet nem elismerni, hogy valóban azok, akiknek mutatkoznak. Magyarország velük szemben folyton azon spekulál, hogy melyik elv felvállalásával vagy megtagadásával nyerhet többet ezen vagy azon a helyzeten – ez pedig nem pusztán Orbán Viktorra és rendszerére, hanem a magyarságra is vonatkozik.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/27. számában jelent meg július 1-jén.
(A Magyar Hang szerkesztősége tisztában van azzal, hogy az abortusz kérdése – élethelyzettől, egészségügyi állapottól stb. nem függetlenül – mennyire bonyolult és sokaknak fájdalmas kérdés. Egyszerre állunk az élet pártján, s tudjuk azt is, hogy a lengyelországi szigor milyen tragédiákhoz vezetett már most. A témában születő, a téma érzékeny jellegéből adódóan sokaknak akár túl markáns véleményeket vitacikknek tekintjük – a szerk.)
