Nemzeti – egy jelző a mérlegen

Nemzeti – egy jelző a mérlegen

Janza Kata, Pintér Tibor és Szerényi László színművészek (b-j) a Nemzeti Lovas Színház Szabadság vándorai című musicaljének próbáján a fővárosi Kincsem Parkban 2019. augusztus 8-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színházat alapító nárcisztikus énekes-bohóc egy pár évvel ezelőtt készült felvételen arról magyaráz, hogy a testalkata miatt nem mernek kötekedni vele a biztonsági őrök, úgyhogy általában ő oktatja őket, majd ezzel szoros összefüggésben előad egy történetet arról, hogy miként fenyegetőzött és arcoskodott egy McDrive-ban dolgozó diáklánnyal, aki nem volt hajlandó odaadni neki azt a majonézt, amit amúgy elfelejtett megrendelni. Pintér Tibor olyannyira felháborodott ezen, hogy hívta az üzletvezetőt, és megpróbálta kirúgatni a kiscsajt az állásából, továbbá kijelentette, hogy nem hajt tovább az autójával, bármekkora sor álljon is mögötte, mert neki a meg nem rendelt majonéz igenis jár.

Amikor a kivagyiság, a gátlástalanság, az erőfitogtatás és a proli önérzet ilyen gyalázatos elegyet alkot, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ezt vajon Pintér Tibor leste-e el az Orbán-rendszertől, vagy az Orbán-rendszer párolta le a maga önazonosságát a Pintér Tiborokból, az itt élők felett korszakokon át uralkodó, kivagyi hatalmasságokból, akik a Kárpát-medence hitvány képességű, de velejéig romlott elitjét művész urakként, elvtársakként, nagyságos urakként meg vállalkozókként reprezentálják.

Akárhogy is esett: Pintér Tibor arca gyorsan az Orbán-rendszerhez méltó méretűre terebélyesedett. Amikor 2013-ban azt látta, hogy amire a NER ráteszi a kezét, azt a „nemzeti” jelzővel látja el, és ez alól még a dohányboltok sem képeznek kivételt, egy nem túl merész, de kifizetődő ötlettől vezérelve otthagyta a Komáromi Magyar Lovas Színházat, és létrehozta a Nemzeti Lovas Színházat, melynek neve hatékonyan kelti azt az érzést, mintha maga Orbán Viktor alapította volna – így csatlakozott Pintér Tibor az illiberális rendszer elitjéhez.

Pintér Tibor a posztmodern nemzeti giccs, a Mága Zoltán és Kovács Ákos tevékenységét idéző kultúrbűnözés apostola, aki Thália istenasszony szentélyébe lovakat hurcol be, hogy azok hátán musicalslágereket adjon elő. A Pintér Tibor által működtetett teátrum nem hogy nem színház, de még csak nem is cirkusz, a mai Magyarországon azonban nem követhető el olyan gaztett a nemzeti kultúra ellen, amire a „nemzeti” jelző ne jelentene feloldozást.

Annak a tengelynek, amelynek az egyik végén az Orbán-rendszer meg a Pintér Tibor által gyártott és nemzetinek feltüntetett hitványság áll, a másik végpontját Kassai Lajos harcművészeti iskolája foglalja el. Kassai magát a magyarsággal és a lóval való szerves kapcsolatából vezeti le, de a tevékenysége előtt valahogy nem áll ott a „nemzeti” jelző, nem szólíttatja magát kegyelmes úrnak, nem fenyegeti a nála gyengébbeket, sem majonézt, sem vármegyét, sem ágazatokat nem követel magának, de engedélyt sem kér az ország uraitól, ha kedve támad vendégül látni mondjuk egy Gulyás Mártont.

Kassai Lajos egy konzervatív magyar, a tradíció, a kultúra, a spiritualitás meg a lelki gondozás értő művelője, akinek a szellemisége nem is állhatna távolabb Orbán Viktor hatalmat duzzasztó és szervező szenvedélyétől. Kassai Lajos azért látta vendégül Gulyás Mártont, a Partizán baloldali és vállaltan homoszexuális aktivistaújságíróját, mert azzal a magyarral akart eszmét cserélni, aki a legtávolabb áll tőle ezen a sivár magyar ugaron. Nos, úgy gondolom, hogy rosszul választott: az ő árnyéka és nemezise nem Gulyás Márton, hanem Pintér Tibor. Míg a magyarság, a szférák és a ló összekapcsolása Kassai Lajos mindennapi gyakorlatának tárgya, addig Pintér Tibornak ugyanez a feudális magyar elitbe való befészkelődést szolgáló és a kultúrát mélyen sértő hazugsága. Pintér Tibor Kassai Lajos műveletét gyalázta le az illiberális rendszert jól reprezentáló vásári mutatvánnyá, és helyezte el hűségének jeleként Orbán Viktor csizmaszára előtt. Ez az emberi és kulturális nívó nyerte el a „nemzeti” jelzőt az állam és a társadalom minden szintjén – ez az Orbánhoz tartozás kifejezésének az módja, amely a rendszer széltében-hosszában befogadható és átélhető. A tényleges és érvényes lehet Kassai, de csak a talmi, csak a hamisított, csak a közönséges lehet nemzeti.

Orbán Viktor és hűbéresei nem a középkori vagy a népvándorlás kori múltba vezetik vissza a magyarságot, hanem kulturálisan az operett émelyítő igaztalanságába, a Mágnás Miskához meg a Marica grófnőhöz, gazdaságilag a bármiféle szabályozást nélkülöző, munkavállalói jogokat megvető manchesteri kapitalizmusba, politikailag pedig a hazai feudalizmusnál is rigidebb és reformálhatatlanabb, orosz típusú tekintélyuralomba. Amilyen innovatív és hatékony Orbán Viktor a „hogyan” kérdésében, a „mi” vonatkozásában épp annyira korszerűtlen, renyhe és ambíciótlan. Ebből így sikeres kormányzás meg sikeres miniszterelnök lett is és lesz is, de sikeres Magyarország soha.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/26. számában jelent meg június 24-én.