Szívesen letegezném Veres Istvánt, mint egyik alezredes a másikat. Köszönthetném úgy is, mint egy új alezredest az alezredesek képzeletbeli klubjában. De nem tehetem, ha másért nem, hát a körülményeink, kapcsolati rendszerünk eltérősége miatt sem. Annak idején, több mint harminc évvel ezelőtt hosszú fegyveres testületi szolgálat után, a szolgálati idő felső határának elérése előtt nem túl sokkal léptem elő alezredessé, azt követően, hogy a konspiratív frontok első vonalában vívtam a titokzatos harcot az akkori ellenségekkel szemben. A rendszerváltozás után még legalább kiismertük magunkat abban a tekintetben, hogy ki a barát és ki az ellenség. A „körkörös védelem”-ről hamar kiderült, hogy többségében körkörös barátságok lettek, amit ha elhittünk, ha nem, tudomásul kellett venni. Ma más a helyzet, mert úgy tűnik, néha a vezénylő politika sem tudja a megfelelő védekezési és támadási irányokat.
Alezredesként vonultam nyugállományba, de a konspirációval megfertőzött vérem nem hagyott nyugodni, és szakértőnek álltam, ráadásul „iparengedély” nélkül kontárkodtam. Akik hozzám fordultak, általában mind meg voltak elégedve azzal a munkával, amit kiadtam a kezemből. Kisegítő foglalkozásként a történelmet is kutattam, minek eredményeként közel negyven könyvre került rá a nevem szerzőként, rendfokozat nélkül. Mindezt szegény keresztapám már nem érhette meg. Nekem ugyanis volt keresztapám, valódi keresztapám, és nem holmi névadóm. S az én keresztapám végig harcolta az első világháborút tiszthelyettesként, meg végig szolgálta a másodikat is, a végén már alezredesként. Neki két háború kellett ahhoz, hogy alezredes legyen, meg a köztük lévő békeidő. Csak halkan jegyzem meg, hogy Horthy István, a kormányzó, a legfőbb hadúr fia kormányzó-helyettesként, a halálakor repülős főhadnagyként fejezte be fiatal életét a keleti fronton, mégha nem is bevetés során.
Régebben a rendfokozatért meg kellett harcolni – ténylegesen vagy képletesen -, nem hajigálták csak úgy az emberek után. Nem azt mondom, hogy ami most Veres alezredes úrral megesett, az teljesen példa nélküli lenne. Volt ilyenre példa már a magyar történelemben. De ezekre a példákra már csak az ilyen elaggott nyugdíjas alezredesek emlékeznek, mint amilyen én is vagyok. Ha még egy kicsit öregszem, lehet, hogy már én is elfelejtem ezeket az eseteket.
Akiknek megakad a torkán ez az alezredesi kinevezés Veres Istvánnal kapcsolatban, azok gondoljanak Hazai Jenő történetére, aki 1945-től MADISZ-, majd MKP-, később MDP-funkcionárius volt, majd 1950-től váratlanul ő lett a HM Politikai Főcsoportfőnökség vezetőjének helyettese, egyből ezredesként, majd politikai főcsoportfőnök 1952-től vezérőrnagyként. De nézhetjük akár Nógrádi Sándor esetét is, aki 1948-tól – a kommunisták szerint a fordulat évétől – egyből altábornagy lett és politikai főcsoportfőnök, majd vezérezredesként honvédelmi miniszterhelyettes. S hány volt még az iméntiekhez hasonló eset. Ezeken a szinteken is és alacsonyabb szinten is. Amikor én sorkatona voltam szakaszvezetőként, kineveztek az alakulatunkhoz egy gépészmérnököt a zászlóaljparancsnok technikai helyettesének egyből századosi rendfokozatban. Addig katona sem volt. De ne feledkezzünk meg Hollós Ervinről sem, aki 1956-ig – a megszűnésig – a DISZ Központi Vezetőségének egyik titkára volt, a forradalom leverése után a BM Politikai Főosztály belső elhárító osztályának vezetője lett rendőr alezredesi rendfokozatban. Ebből a főosztályból lett később a BM III/III Csoportfőnökség.
Megértem én azokat, akik ki vannak akadva ezen a mostani előléptetési eseten. Azt hitték, hogy változtak az idők, volt rendszerváltozás, és arra is gondolhattak, hogy egy rendfokozatért meg kell mostanság is küzdeni. Tévedni tetszettek. Van, ami nem változott, még ha változni is kellett volna. A hagyománytisztelet ezen a téren is érvényesül. Csak az a baj, hogy ez a hagyomány a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett diktatúrából eredeztethető. Az általam említett két kirívó eset mindenképpen. Hollós esete már a Kádár-rezsim története.
Egyszóval köszöntöm Veres István urat az alezredesek táborában. Ne féljen, hogy esetleg jön a háború. Nem fog a frontra kerülni. Nem lesz belőle ágyútöltelék, sem golyófogó. Ellesz a biztonságos hátországi feladatkörében, és lehet, hogy hamarosan ezredes is lesz belőle. Vagy még több is. El ne felejtsük, hogy a tábornokokat a haderő főparancsnoka, köztársaságunk elnöke nevezi ki.
A szerző nyugalmazott alezredes
