Az orákulum és az üzletember

Az orákulum és az üzletember

Tölgyessy Péter és Uj Péter a 444 podcastjában

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tölgyessy Péter a magyar közgondolkodás egyik legizgalmasabb alakja: művelt, tág látókörű, bölcs és megingathatatlanul autonóm szellem. Az SZDSZ tagja, elnöke és frakcióvezetője volt, míg az számára vállalhatatlan nem lett, majd két cikluson át a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának tagjaként viselt mandátumot egészen addig, míg az is vállalhatatlan lett a számára, azóta a liberális és a konzervatív kurzus közti tér orákuluma. Nem pusztán rendkívüli politikai tapasztalattal és tudományos munkássággal bír, de ő volt a harmadik magyar köztársaság közjogi rendszerének egyik megalkotója, a vértelen rendszerváltás kulcsfigurája. Az elveihez mindig hű polgári demokrata prototípusa – nagy kár, hogy ebből a modellből nem készült elég a világnak ebben a sarkában. Nem állítom, hogy Tölgyessy Péter a velünk élő Bibó István, csak azt, hogy a mai Magyarországon senki nem áll közelebb hozzá. Ritka öröm, amikor megjelenik a nyilvánosságban, és a maga szerény módján ismerteti azokat a tényeket és összefüggéseket, amelyeket hallva a magyarok legalább néhány pillanatra ki tudnak józanodni a polgárháború pszichózisából. A legújabb alkalmat erre a 444 stúdiójában, Uj Péterrel beszélgetve találta meg

Tölgyessy egyik legprovokatívabb állítása szerint nem érdemes adottságnak tekinteni, hogy egy esetleges ellenzéki győzelem után Magyarország sorsa jobbra fordul majd, az ellenzék pártjainak ugyanis vonzó perspektíva lehet nem elbontani, hanem megszállni a nemzeti együttműködés rendszerét. A világgazdasági konjunktúra ideje lejárt, Orbán Viktor pedig a tőle megszokott kíméletlenséggel követ majd el mindent a visszatéréséért. Nos, Tölgyessy Péternek igaza van abban, hogy egy kormányváltás még sem a jogállam megerősödésére, sem a jobb életkörülményekre nem garancia, mégis úgy vélem, az a tény, hogy a kormány megbukhat, és a magyaroknak nem egy cinikus tányérnyalók által működtetett, monolit autokráciában kell leélniük a teljes életüket, már önmagában jobb hellyé teszi az országot. Akár még profitálhat is a magyar társadalom a végletekig kiélezett belpolitikából, ugyanis a következő kormánynak tényleg tennie kell a korrupció ellen, hisz ez Márki-Zay Péter személyes küldetése, hitelességének fundamentuma, úgyhogy ha ez a vállalása elbukik, akkor az ország nyugatos fejlődésének újabb kísérlete is elbukik, az ellenzéki Fidesz pedig garantáltan az új kormányra veri majd, ha minden a régiben marad. A hideg polgárháború kapcsán Tölgyessy Péter helyesen állapítja meg, hogy nagyobb baja az országnak, mint a korrupció – ez azonban Orbán Viktorral a hatalmi piramis csúcsán csak tovább mélyülhet, míg egy kormányváltás az enyhülésnek legalább az elvi esélyét elhozhatja.

Érdekes volt hallani, hogy Tölgyessy is weimarizálódásnak látja azt, ami a nyugati civilizáció jóléti társadalmaiban zajlik. A jelenkor a demokráciák két világháború közti hosszú válságát idézi az állampolgárok türelmetlenségével és szélsőségekbe menő polarizációjával, a teljes elbizonytalanodással, az erős kéz óhajtásával és azzal, ahogy a tömeg elszabadult ösztönvilága konfliktusból konfliktusba rángatja a társadalmakat. Tölgyessy Péter reális kritikusa Orbán Viktor rendszerének, elismeri annak gazdasági teljesítményét, Magyarország viszonylagos stabilitását és azt a kommunikációs teljesítményt, amellyel képes a magyarokra jellemző társadalmi dacot és panaszkultúrát Brüsszel ellen fordítani. Elismeri, hogy Orbán Viktor világpolitikai tényezővé vált – ugyanakkor kifejezésre juttatja, hogy eközben bizony veszedelmes pozícióba sodródott: ma már ő a nyugati elit legfőbb európai kihívója, akivel szemben az államszövetség egyre keményebb eszközöket alkalmaz majd, s aki így menthetetlenül páriává válik az Unióban. Nyugati szövetségesei egytől egyig az intézményrendszer számkivetettjei, s ha a következő néhány évben nem lesz áttörés Olaszországban vagy Franciaországban, akkor Tölgyessy Péter szerint Európa elitje Orbán Viktort kíméletlenül ledarálja majd.

Az emberiség előtt tornyosuló legfőbb világpolitikai kérdés pedig az, hogy ki nyeri az évszázad nagy küzdelmét: a Kelet vagy a Nyugat? Magyarország a múlt században háromszor állt a rossz oldalra – a társadalom jelenlegi nyomorúságos állapota e döntések eredménye. Tölgyessy Péter ezt a konfliktust kiszámíthatatlannak tartja, ugyanakkor hiszi, hogy a nyugati demokráciáknak olyan tartalékai vannak, amelyek révén képesek lehetnek megállítani Kínát. Azt hiszem, ez reális esélylatolgatás – Orbán Viktor pedig ebben a kiszámíthatatlan konfliktusban is dupla vagy semmit játszik.

Fájdalmas volt ugyanakkor azt hallani, amint Tölgyessy Péter a világszerte reneszánszukat élő elitellenes mozgalmak mindegyike közé egyenlőségjelet tesz. Nem hiszem, hogy egyetlen közös elem – az elitellenesség – alapján érdemes ugyanabba a kategóriába sorolni a görög Syrizát, a spanyol Podemost és az olasz Öt Csillagot a német AfD-vel, a francia Nemzeti Tömörüléssel és Olaszország Fivéreivel. Nem hiszem, hogy egy olyan értelmezés közelebb visz a valóság megértéséhez, amely szerint Donald Trump és Bernie Sanders, Boris Johnson és Jeremy Corbyn, Toroczkai László és Márki-Zay Péter egyazon megítélés alá tartozik. S még ha igaza is van Tölgyessy Péternek abban, hogy ezek az erők és politikusok nem jelentenek megoldást, mert a szavatosságuk legfeljebb egyetlen ciklusra terjed, továbbra is fennáll jópár kérdés.

Tölgyessy Pétert az elmúlt évtizedek arról győzték meg, hogy az uralkodó elitek alkalmasak az államok vezetésére? Nem lépett át esetleg a romlottságuk, a hazudozásuk és az alkalmatlanságuk egy kritikus határt? A társadalmak elitellenessége mindössze alaptalan hóbort, röpke divathullám, amely ahogy jött, úgy múlik majd el? Tévednek az állampolgárok, ha úgy érzik, hogy az államokat nem is az általuk választott politikusok, hanem azok pr-tanácsadói meg a világgazdaság folyamatai vezetik? Tölgyessy Péter szerint ma is ugyanúgy lehet hinni az elitek szavában, ahogy Helmut Kohl és François Mitterrand idején? Ha pedig nem lehet, akkor ugyan mi az elitellenesség alternatívája? Az elit majd megváltozik, és újra szavahihető lesz? Tölgyessy Péter a társadalmak elitellenességéről, mint önmagában álló jelenségről számol be – holott annak alapját épp a közbizalmat világszerte felélő elit permanens elaljasulása képezi. Lehet azt mondani, hogy ezek az elitellenes alternatívák rosszak, de akkor hasznos lenne megnevezni a helyes választ – mert az aligha az idők végezetéig szóló, tényekkel dacoló, feltétel nélküli bizalom az uralkodó elitek alkalmasságában.

A Tölgyessy-interjú legtanulságosabb élménye számomra mégis beszélgetőtársának, a média-fenegyerekség édesapjának, Uj Péternek a viselkedése volt. A magyar liberalizmus élő lelkiismerete ült vele szemben, aki elmondta neki, milyen nagy önuralomra van szüksége, hogy az általa szerkesztett portál híreit és véleményeit végig bírja olvasni, elmondta, milyen értelmetlennek látja a woke-mozgalom követeléseit a személyes névmásoktól a transzvécékig, és elmondta, mekkora a baloldali politika felelőssége abban, hogy itt tart ma Magyarország – erre példaként azt hozta fel, ahogy az MSZP és az SZDSZ képviselői által képezett kétharmad 1994-ben pillanatnyi politikai érdektől vezetve egyfordulóssá alakította az önkormányzati választást, a Fidesz pedig nem tett egyebet, mint folytatta azt, amit a szocialista-liberális koalíció elkezdett. S lám: a mindig pökhendi, mindenkit lekezelő és kioktató, mindenkin gúnyolódó liberális értelmiség szerkesztőségi és szellemi vezére Tölgyessy Péter egyetlen kijelentésével sem szállt vitába. Sehol egy közbevetett kérdés, sehol egy elképedésre utaló gesztus – semmi reakció. Ezt látva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy Uj Péter ezt már tudta. Tudta, hogy amit tesz, az helytelen, csakhogy a kattintások értékesítése meg a polgárháborús hisztéria felszítása jelenti az ő szolgálatának tárgyát, nem pedig a tájékoztatás, és főleg nem az igazságkeresés. Uj Péter egy félmondattal még kárhoztatta is a túlzott politikai szembenállást, mellyel nemcsak Karinthy Frigyesnek A jó tanuló felel című klasszikusát idézte fel, de olyan abszurd helyzetet teremtett, mint amikor a tálib külügyminiszter aggódik a világbékéért.

Csak az a kérdés, hogy jobb vagy rosszabb a helyzet attól, hogy Uj Péter már régóta tudja: az általa szerkesztett portál az olvashatóság határán billeg. Annyiban ez nyilván ront a helyzeten, hogy hiba a 444 főszerkesztőjének eszmélésére várni: Uj Péter nem Nicholson ezredes, az elmúlt harminc év magyar belpolitikája pedig nem Híd a Kwai folyón. Annyiban viszont jó hír ez, hogy Uj Péter mégsem fanatikus politikai tiszt, hanem cinikus üzletember: érti ő a valóságot, csak az nem nagyon kedvez a hűségére számot tartó politikai törzsnek meg a portálját illető kattintások számának, úgyhogy inkább mellőzi az általa szerkesztett nyilvánosságból. Ennek ismeretében pedig nem lehet kétséges: Uj Péter szerkesztőségének élén a jövőben is töretlenül folytatja majd a kultúrharcos agitációt, hiába tudja rég, hogy maga is a probléma része.

Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

 

Kötöttfogás Extra

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Szilveszteri különkiadás