Kedvesem, tudod, nekem oltári módon tele van már a hócipőm azzal, hogy lassan a vízcsapból is az folyik, ez milyen egy fos banda - ami mellesleg teljesen igaz, de ez az egész lassan kontraproduktívvá válik. Mindenki fröcsögve szidja őket, hogy ilyen aljadékok meg olyan simlis gazemberek stb. stb. – és? Történik ennek nyomán bármi is? Szerintem Orbán csak mosolyog ezen az egészen, és – ahogy mondani szokták – hátradől, és kikéri a kávéját. Tudja jól, hogy kutyaugatás-macskanyávogás nem hallatszik az égig, és sajnos igaza van. Ezek a kritikák el sem jutnak ahhoz a 2,5 millió polgárhoz, akik négyévente a kétharmadot produkálják, vagy ha nyomokban el is jutnak, akkor annyival elintézik, hogy hazudnak ezek a buzeráns-libsi-sorosbérenc szarháziak. És legyintenek egyet, a hajó meg megy tovább, minden marad a régiben. Ugye?
Ha valamikor történik majd valami, az is annak a következménye lesz, hogy nincsenek EU-s pénzek, és emiatt egyre nagyobb szarban vagyunk. Már-már látványosak odafönt az egymásnak ugrások, a marakodás a koncon, de nekünk ehhez sem lesz semmi közünk.
Talán Te még nem is éltél, amikor Szörényi Levente már azt énekelte egy dal refrénjében: Miért hagytuk, hogy így legyen? Ez egy filmzene volt, egy primitív és butácska magyar maffiafilm (Az oroszlán ugrani készül) zenéje, de Bródy szövege már akkor is zseniális volt: „El ne hidd, ha bárki mondja, hogy ez jó így / El ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít / El ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra” stb. – érted? Mindezt valamikor a hetvenes években, és játszották a mozikban, bárki megnézhette... akkoriban le voltunk döbbenve, hogy ez az agyonszidott átkosban egyáltalán műsorra kerülhetett, annyira egyértelműek voltak az áthallások. És? Változott valami azóta? Rendszerváltás? Na neee…! Itt egyetlen egy dolog a lényeg: Miért hagytuk, hogy így legyen? Ezzel kellene végre szembesülni, és nem ezt a sunyi bandát ócsárolni éjt nappallá téve.
A különböző ellenzéki médiumok ontják a visszaéléseket, a lopásokat, a csalásokat, mennek a nagy leleplezések... és? Ismét azt kérdezem: történt bármi is ennek következtében az elmúlt 13 évben? Azon kívül, hogy baromira meg lehetünk elégedve magunkkal: mi aztán jól megmondtuk ezeknek a szemeteknek! Hát erre jó ez az egész, az égvilágon semmi másra. Hogy önmagunkkal elégedetten hátradőljünk. Ezért nem jut a népünk soha hétről nyolcra, és „boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni” (Kertész Ákos). Persze, hogy fájdalmas ilyet olvasni, persze, hogy fájdalmas ilyen gondolatokkal szembesülni, de ki tehet róla? Az idézett mondat írója a legkevésbé! (A Kertészt tele pofával ócsárolóknak üzenem, ha esetleg nem sikerült a nyolc általános: ezek szimbólumok.)
Könyörgök! Nézzünk már tükörbe, bármennyire is kegyetlen és fájdalmas, ami visszanéz ránk! Nem lehet megúszni! Jelenleg pontosan azt tesszük, amit a regnáló kormánypárt: meggyőződéssel mutogatunk a másikra, mármint „azokra”, hogy ők tehetnek mindenről, csakis ők az okai mindennek. Annyira szeretném már, ha egyszer az ellenzék is kiállna azzal: ennek bizony keményen mellénéztünk! Tanulni fogunk belőle! Ilyesmivel egyetlen esetben találkoztam eddig (az öszödi beszédet most hagyjuk): amikor a ’18-as választás után Vona lemondott. Nem, nem csak a pártelnökségről, hanem a parlamenti mandátumáról és az azzal járó milliókról is – azért erről se feledkezzünk meg! Sokan azt szajkózzák, hogy otthagyta a gödörben (finoman fogalmaztam) a csapatát, de ez marhaság. Megmondta, még a választás előtt: ha buknak, lemond. Persze szokatlan, hogy valaki tartja a szavát, főleg, ha politikus az illető!
Ha továbbra is azt tesszük, amit eddig, akkor azt kapjuk, amit megérdemlünk: ezt a közszolgálati trágyadombot. Senki ne panaszkodjon!
Mindezek ellenére: légy jó és vidám!
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
