Rendhagyónak tekinthető politikai vitát folytatott szeptember 29-én Varga Judit igazságügyi miniszter és Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője. A szervezést a konzervatív értékrendű Tranzit vállalta magára, a moderátori szerepet pedig a Hír TV szerkesztője és műsorvezetője, Földi-Kovács Andrea látta el. Érdekesség, hogy október 1-jén Orbán Balázs államtitkár és Cseh Katalin, szintén momentumos EP-képviselő között zajlott vita hasonló keretek közt, ennek részleteit azonban jelen írásban nem tárgyalom.
Az esemény már önmagában is szokatlannak tűnhet. Egyfelől, a kormány és kormánypártok 2010 óta(!) a maguk részéről háttérbe szorították ezt a műfajt, vagyis – különösen magas tisztséget betöltő – politikusaik nem vesznek részt ellenzéki politikusokkal szembeni vitában – a Parlament falain kívül, természetesen. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen a saját fölény jelentős, a vita így legfeljebb csak az egyik félnek érdeke, és az nem a kormány. Fontos figyelembe venni azt is, hogy a politikusi viták után nemigen maradt űr, hiszen azt betöltötték az elmúlt 10 évben tucatszámban jelentkező értelmiségi vitaműsorok, ahol legtöbbször nyíltan bal- és jobboldali véleményformálók (újságírók, politológusok, tanácsadók stb.) ütköztették véleményüket egymással szemben. Ezt az állapotot törte meg váratlanul e kezdeményezés.
Másfelől azonban az eseményt övező médiazaj alapján úgy tűnhetett, hogy egy minden előzmény nélküli vitának lehetünk tanúi, de ez nincs így, ugyanis augusztusban három alkalommal is sor került párosításra: az egyik oldalon, Rétvári Bence, Gulyás Gergely és Novák Katalin, a másikon Z. Kárpát Dániel, Tóth Bertalan és Ujhelyi István. Ugyanakkor lényeges különbség van a legutóbbi és az azt megelőző események publicitásában: nem mindegy, hogy a diskurzust néhány tucatnyian, vagy százezres nagyságrendben követhetik az érdeklődők. Ez a tényező mindenképp más megvilágításba helyezi az eseményt, a tét szempontjából különösen. Figyelemreméltó, hogy a viták résztvevői „jobboldalról” minden esetben kormánytagok, ami azt sugallja, hogy a kormány ül le az ellenzékkel és nem a Fidesz-KDNP. „Virágzik a vitakultúra Magyarországon” – fejezte ki reményét a Transparency International ügyvezetője. Meglátjuk.
Az eseményt „Ki nyer ma? – Brüsszeli viták Magyarországról” címmel rendezték meg, apropójául pedig az Európai Bizottság és a kormány újabb csörtéje szolgált, történetesen Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnökének nyilatkozata, és a kormány heves reakciója. Mindenesetre, ha némi áthallással is, győzelemorientált szópárbajt jósolt a cím.
A vitapartnerek megjelenése, öltözéke helyhez és alkalomhoz jól illeszkedett. Varga Judit farmernadrág-magassarkú párosítása és az ehhez viselt, feltűrt ujjú bőrdzseki „kemény/bevállalós nő” karaktert előlegezett meg. Donáth Anna laza viseletű egyberuhája, fehér lapostalpú sportcipővel az urbánus fiatalok hétköznapi viseletének jellemző darabjai, ez alapján Donáth a Momentum törzsszavazóit kívánta megjeleníteni. Varga öltözéke inkább adekvát mint kategorikus, de a sportos-utcai öltözéknek megfelelő szett bizonyosan jobban segít a fiatalabb-középkorú korcsoportokkal való kapcsolatteremtésben, mint egy komolyságot kölcsönző kosztüm.
A kormány motivációja a vitára a Momentum kibillentése lehetett abból a pozícióból, amit az elmúlt bő egy évben tudott elfoglalni, vagyis kormányt a fiatalabb generációk nevében, az Európai Parlament padsoraiból támadó, feltörekvő, s támogatottságában stabilizálódó ellenzéki párt. Varga arzenáljának fontosabb elemei Donáthon keresztül a Momentum összemosása, „rátolása” volt azokra a szereplőkre, akik tevékenysége vagy múltja kifogásolható. Így Donáth Gyurcsány Ferenccel, illetve annak pártjával, továbbá a Jobbikkal való együttműködés miatt is kérdőre lett vonva és kapott éles megjegyzéseket. Ez elsősorban a párt hiteltelenítését szolgálta, hiszen a Momentum jogállamiság-kritikáját a 2006-os rendőrattak és a Jobbik rasszizmusa feletti elsiklással próbálta szembeállítani.
Varga másik fontos, és láthatóan személyéhez közelebb álló eszköze a momentumos fiatalok leszerepeltetése volt, elsősorban képviselők dilettantizmusára apellálva. Varga Judit kezdetben magabiztosan érvelt az érintett témákban és számonkérően, olykor kioktatóan fordult Donáthoz. Pozícióját testtartásában is hordozza: előredőlt, Donáthra szegezett komoly tekintetével és kezében tartott papírköteggel, mintha egy vizsgáztató tanár és diák párbeszédét látnánk. Gesztusaival, határozott kiigazításaival is ráerősített erre a pozícióra. A Momentum csekély tapasztalatával szembehelyezkedve, az igazságügyi miniszter gyakran és viszonylag sokszor kitért arra, hogy a Fidesz és ő maga is – többnyire E/1-ben beszél – a kezdetektől fogva részt vesz az Európai Unió-s tárgyalási folyamatokban, sokat dolgoztak és „sok mindent láttak”, tehát tudják, hogy mi folyik az EU intézményrendszerén belül. Tapasztaltságát és szakértelmét Varga jogi szakkifejezésekkel igyekezett kikezdhetetlenné tenni, ám ezek nem voltak jól elsütve; egyszer kérdőre is vonta vitapartnerét azzal, hogy „ne haragudj, jogász vagy?”, ami miatt elnézést kérni is kényszerült.
Összességében Varga Judit pozíciója és teljesítménye azonban romlott a vita előrehaladtával. Határozottan, magabiztos érveléssel és állításokkal indította a párbeszédet, végül azonban – különösen a kisebbségvédelmi téma szakaszában – védekezni kényszerült és nem tudott fogást találni vitapartnerén. Vegyük át tételesen is, hol hibázott a miniszter. Először is, sokszor kizökkent. Még ha attól el is tekintünk, hogy Varga többször is nagyokat sóhajtott a vita alatt, árulkodó volt részéről, hogy zavartan kitekintett a közönség felé, amikor Donáth – egyébként valóban helytelen állításait – próbálta hárítani; a vita végéhez közeledve az időt ellenőrizte. Kétségkívül baki volt részéről, hogy Donáth kissé gúnyos riposztját nevetéssel díjazta – erről akaratlanul is a legendás Reagan-Mondale elnökjelölti vita jut eszünkbe, ahol Reagan egy elegánsan ironikus csattanóval hárított, amin kihívója is jót derült; sokak szerint a hivatalban lévő elnök e finom mozdulattal meg is nyerte a vitát. E tekintetben a legfigyelemreméltóbb pillanat mégis az volt, amikor egy, a kisebbségek ügyében folytatott hevesebb szópárbaj után Földi-Kovács Andrea hagyományos értelmében használta a momentum szót, amit a miniszter azzal „ütött le”, hogy „Momentumról ne beszéljünk”. Varga megtépázottsága, és fölényes pozíciójának elveszítése ezzel bizonyosságot nyert, és ezt szemmel láthatóan Donáth is észlelte. Míg a saját politikai közösség berkeiben egy ilyen felütés szellemes lehet, jelen vitaszituációban kifejezetten hátrányos.
Másodszor, a miniszter hamar, a vita első harmadában „letámadta” Donáthot és valamennyi eszközét bevetette, történetesen a Momentum összeboronálását Gyurcsánnyal, a Jobbikkal és Jourovával. Ezzel nemcsak muníciója fogyott ki, hanem visszafordíthatatlanul politikai síkra is terelte a vitát, s későbbi, szakmai típusú érvelései már kevésbé voltak hatásosak, inkább kibúvóként hatottak a politikai csörte közepette. Varga viszonylag hamar elveszítette a dominanciát, a támadásokat Donáth sorra visszafordította, és ez mintha meglepte volna a minisztert. Ráadásul az egyik soron következő téma a kisebbségvédelem címszó alatt futott, amit a Momentum romániai pártokkal való szövetségét taglalta volna, ez azonban egyáltalán nem tudott kibontakozni: Donáth Anna uralta a topikot és szinte teljes mértékben a kormány magyarországi kisebbségpolitikája volt terítéken, amivel Varga nemigen tudott mit kezdeni. Ráadásul a vita végéhez közeledve Varga Judit kritikáival lényegében az EU-t célozta, amely ugyancsak furcsa érzést keltett a nézőben, mialatt a másik oldalon vitapartnere teljes lerohanásban részesíti őt és a kormányt.
Donáth Anna többnyire jól pozicionált a vita során: kitért a támadások elől és jól felismerve az alkalmakat, gyors ellentámadásokba lendült. Az esemény legelején Donáth az Európai Unió perspektíváját képviselte a vitában, amely kedvező volt vitapartnerének. A miniszter felől érkező folyamatos nyomás hatására azonban az ellentámadás technikáját kezdte alkalmazni, amellyel hamar eredményeket tudott felmutatni: kezdetben Varga kizökkentését egy helytelen – ám az ellenzéki politikai közösség szempontjából nagyon is releváns – állítással, majd igyekezett minden egyes témát uralni és azokon keresztül rávilágítani az ellenzéki szavazók kormánnyal kapcsolatos ellenérzéseire. Donáth agilitását és ismereteit csillogtatva – olykor egymás szavába vágó és párhuzamban zajló szócsaták során – hatékonyan volt képes eloszlatni a dilettantizmussal kapcsolatos aggodalmakat pártjával szemben. Donáth magabiztossága Varga ominózus „momentumos” elszólása után kikezdhetetlenné vált, s a vitaesemény utolsó pillanatáig megragadott minden alkalmat az opponálásra.
Tehát „ki nyert ma”? Az elhangzottak alapján, Varga Judit és a kormány célja a vitával a Momentum megsebzése volt, ellentmondásos pártpolitikájukra és tapasztalatlanságukra való rávilágítással. A rávilágítás ha meg is történt, a bizonyítás és a szópárbaj dominálása ez alkalommal elmaradt a kormány részéről. Donáth Anna azonban nem csak az ellenzéki álláspontokat tudta hitelesen és öntudatosan képviselni, de egy kormánytagot sikerült sarokba szorítania, amely most egész biztos, hogy jól jött az ellenzéki térfélen még csatákat folytató és a magyar pártrendszerbe beágyazódni kívánó Momentumnak. A kormánypártok egy fontos – bár semmiképpen nem újkeletű – tanulsággal lehetnek gazdagabbak: ha politikusait megkímélik a vitáktól, szükség esetén vélhetőleg nem tudnak majd jól teljesíteni. Ám az sem kizárt, hogy a felkészítésnek vagyunk éppen tanúi.
A szerző politológus
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.