A hírek tallózása közben elsősorban a történések emberi vonatkozásai érdekelnek. Ezekből vonhat le az ember saját maga számára is fontos konzekvenciákat, ezek segítségével tud jobban eligazodni ebben a 21. századi dzsungelben. Mert roppant tanulságos, hogy például egyes, igen magasan kvalifikált – vagy magukat annak gondoló – sztárok miként viselkednek, ha számukra szokatlan események sodrába kerülnek, vagy olyasmivel szembesülnek, ami előre nem volt kalkulálható. Lehet, hogy egyszerűen fütyülnek az egészre, mert úgy gondolják, ők ezt is megtehetik. Ilyenkor kiderül, hogy a sokszor imádott bálványok milyen kiábrándító módon reagálnak az élet dolgaira.
Nézzünk körül a sport világában, mert ez az egyik leglátványosabb terep, ahol a szemünk előtt zajlanak az események. Pontosabban az események egyik vonulata, mert a többi úgymond „nem tartozik ránk”, holott leginkább ez izgatja a fantáziánkat. Hogy az élsportok viszonylatában milyen pénzek mozognak, az a havi fixből gazdálkodó polgár számára teljességgel fölfoghatatlan. Amikor milliárd (ami ugyebár ezer millió!) dollárról beszélnek, akkor az ember próbálja végiggondolni, hogy mit is kezdene ekkora összeggel; aztán rádöbben, hogy az ő körülményei között ennyi pénzt lehetetlen elkölteni. Vajon milyen élet az – ami után milliók és milliók sóvárognak –, amikor annyi pénze van valakinek, hogy nem tudja elkölteni? Amikor csak gondolnia kell valamire, és az azonnal teljesül? Amikor a világon mindent megvásárolhat magának, amire rápillant? Amikor megszűnnek a titkos vágyak, a dédelgetett álmok, mert mindent tálcán kínálnak számára, csak a kezét kell kinyújtani érte?
Ilyenkor eszembe jutnak nomád őseink, akiknek a folytonos vándorlás során csak annyi tulajdonuk volt, amit lóháton vagy épp gyalog magukkal tudtak vinni. Mindössze azt birtokolták, amire a létezésük során feltétlenül szükségük volt. Vajon ők boldogtalanok voltak emiatt? Vagy ez épp fordítva értelmezendő?
A sportvilágot említettem az előbb, mert a Magyar Hang nemrég érdekes írást közölt erről a témáról Balogh Roland tollából. Több élsportolót is említ, de talán a legizgalmasabb számunkra a korábbi teniszcsillag, Boris Becker esete, akit forintra átszámítva 1,1 milliárd értékű csalás miatt kíméletlenül bekasztliztak. Vajon mit gondol a világ dolgairól és a saját sorsáról az az ember, aki korábban habzsolta az életet, nőfaló luxuséletet élt, három nőtől négy gyermeke született, s most egy mindössze hat négyzetméteres, rideg, nyirkos zárkában tölti a napjait – alkalmasint egerek társaságában? Egy olyan dél-londoni börtönben, ahol 86 zárkára mindössze 6 zuhanyozó jut.
Számomra elgondolkodtató a két, jelenleg talán legismertebb futballista, Ronaldo és Messi esete is. Az előzőt adócsalás miatt 7,2 milliárd(!) forint büntetésre és 23 hónap (igaz, felfüggesztett) elzárásra ítélték. Az utóbbi megúszta 1,9 milliárd forinttal és 21 hónappal. Bevallom, számomra már a büntetések mértéke is fölfoghatatlan, de ha belegondolok, hogy milyen vagyonnal rendelkezhetnek azok, akiknek „csak büntetésként” ilyen összegeket rónak ki…
Nekem ezek a példák egyértelműen azt bizonyítják, hogy nincs „elég pénz”. Ez a fogalom nem létezik. És az a furcsa, hogy minél több van, annál erősebb a motiváció, hogy még több legyen. Egyszerűen nincs megállás. A föntebb említett sportolók talán rá voltak szorulva az adócsalásra? Nem volt elég a korábbi, mérhetetlen vagyon? Nem tudom megtenni, hogy ne említsem a honi, brutális mértékben tollasodó NER-oligarchákat, akik a pozíciójuknál fogva szinte bármit megengedhetnek maguknak. És ez a „bármi” sem elég, mert az esetek azt mutatják, a mohóságnak nincs felső határa. Milyen lelki rugók húzódhatnak meg e mögött? Mi hajszolja ezeket az embereket, hogy ha van 10 milliárdjuk, akkor húsz kell, ha húsz van, akkor negyven? És kastélyok és erdők és hatalmas birtokok, luxusjachtok – minden kell! Minden, amit látnak, amit elérnek, ami a másik milliárdosnak is van.
Tudom, ha leírom, amit erről gondolok, megköveznek, mégis megteszem: ezeknek az embereknek a legnagyobb része boldogtalan. Igazából soha nem tud örülni semminek, mert ha megszerez valamit, már ott a következő, ami csábítja, ami nem hagy számára lelki békét és megnyugvást. Képtelen élvezni a gazdagságot, a jelek szerint nincs üresjárat. Örök kielégíthetetlenségben él, örök nyugtalanságban és félelemben, hogy hátha eljön az a pillanat, amikor elveszítheti mindazt, amit eddig összeharácsolt. Mert valahol a tudata mélyén ott van, hogy igenis el fog jönni. Ha előbb nem, a halála óráján.
Vajon miért van, hogy az emberek 99 százaléka mindezek ellenére a fenti életmód után áhítozik? És gazdag akar lenni, nagyon gazdag, hogy semmittevéssel teli, üres és dögunalmas életet élhessen. Mert hogy a színfalak mögött ezek az emberek milyen módon múlatják hétköznapjaikat, arról elég elolvasni egy bennfentesnek, a világhírű milliomos írónak, Paulo Coelhonak a talmi csillogás és mértéktelenség hazájában, Cannes-ban játszódó regényét (A győztes egyedül van). Kitűnő regény, ugyanakkor kijózanító olvasmány.
