Az UTE 26 éves úszója aranyérmet nyert 200 pillangón. Született három 6. helyünk is.
B. Molnár László
Elképesztő úszással, az utolsó helyről hajrázva szerezte meg a magyar csapat negyedik aranyérmét a vizes világbajnokságon.
Märcz Tamás együttese 12–10-re kikapott az olasz csapattól a vizes világbajnokság elődöntőjében, így eldőlt, hogy a magyar válogatott Kvangdzsuban nem szerzett olimpiai kvótát.
A háromszoros olimpiai bajnok bevallotta, először látott a medence mellől úgy egy világcsúcsot, amit egy magyar úszott, és kijelentette, a 19 éves Milák történelmet írt remeklésével.
Még mindig Milák Kristóf csodaúszásától hangos a sportvilág, de a „milákcsúcs” árnyékában újabb szép magyar eredmények születtek.
Szerhij Rebrov csapata időnként jól játszva, ám a végére kiengedve 3–1-re legyőzte a máltai La Valetta gárdáját a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének odavágóján.
Így nyilatkozott Milák Kristóf a világcsúcs után. Kapás és Szilágyi döntős, Cseh nem jutott fináléba. Ez történt szerdán a medencében.
Bíró Attila csapata 16-10-re kikapott a spanyoloktól, így pénteken az ausztrálokkal csapnak össze a harmadik helyért.
Az eddigi legsikeresebb délelőttjén van túl a magyar úszóválogatott, hiszen majdnem minden medencébe ugró sportolónk továbbjutott.
A magyarok egy arany- és két ezüstéremmel fejezték be a világversenyt.
Kozma Dominik hetedik helyen végzett 200 méter gyorson, míg Késely Ajna hatodik lett 1500 méteren.
A hölgyek után az urak is győztek a vizes világbajnokság vízilabdatornájának negyeddöntőjében. Märcz Tamás együttese Olaszország ellen játszik a döntőbe jutásért.