Olvastam olyan telefon-lehallgatási anyagot, amelyben egy bécsi cionista vezető az akkori magyar miniszterelnököt – a minisztertanács elnökét – hívta telefonon. Más alkalommal magyar tábornok beszélgetését voltunk kénytelenek hallgatni, aki felhívta az ellenőrzés alatt álló célszemélyünket.
Talán nem ártana óvatosabban bánni ezzel a nyilvános toborzási módszerrel a nemzetbiztonságnál, nem beszélve arról, hogy ez egyfajta lesajnálásra is okot adó körülmény, amelynek súlyos és káros következményei lehetnek.
Már csak azt várom, hogy mint „fehérjehalmaz” a „taknyomon s nyálamon csúszva” indulhatok a társadalom peremére, a kitaszítottságba. Vállalom. Majd Hodász atya imádkozik értem is.
Ha Völner a bíróság szerint is bűnösnek bizonyult, amit a nemzetbiztonsági ellenőrzés során nem észleltek, bizony a végrehajtók minősíthetetlen és silány munkát végeztek.
Érdekes körülmény, hogy amíg az 1989-es fejtágítóról semmi nem szivárgott ki, a mostaniról nincs olyan újság, amelyik bőségesen ne tett volna említést. Az elmúlt három évtizedben valamicskét mégiscsak változott a helyzet.
Alaposan meglepődnénk, ha valaki névsort készítene azokról, akik az utóbbi évtizedekben megismerhették azok neveit és adatait, akiket a magyar titkosszolgálatok ellenőriztek.
Ha valaki elkezd számolni, rájön, hogy bőven ezer fő fölött van azoknak a száma, akiket úgy figyeltek meg, hogy külső engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöket és módszereket is igénybe vettek.
