Egy ‘56-os forradalmár kalandos és szövevényes története, akit a kádári megtorlás bírósági kegyelmi kérvény benyújtására sem tartott érdemesnek.
Bálint László
Van-e valamiféle garancia arra, hogy az 1990 februárjában létrejött nemzetbiztonsági szolgálatok gyakorlatában nem fordult-e elő az, ami a Varga-Völner-ügyben kitudódott? Utána lehet-e ennek járni, meg lehet-e erről győződni?
Hiába mondogatják, ígérgetik magabiztos politikusok, hogy kimaradnak a háborúból és megmentik országukat a szenvedéstől és pusztulástól. Ha kitör egy harmadik világháború. abból már nem lehet kimaradni, az áldozatok oldaláról nem lehet menekülni.
A „jegenyefák” között lehetett s talán mostanság is van néhány olyan, amelyik azt hiszi, hogy ő a kivétel, aki márpedig felnőhet az égig. Az én egykori főnököm is ezek közé tartozott.
1990-től mást sem nagyon csinálunk, csak kapkodjuk a fejünket. Hol jobbra, hol balra.
Felelőtlen döntés született a katonai hírszerzés és elhárítás új vezetőjének személyéről.
Vajon az egykori liberálisok közül hányan tolongtak most ott a különféle pápai rendezvényeken magukat hívőként mutogatva? Netán vallást váltva…
Mi a garancia arra, hogy a teljes nyilvánosság esetén újabb nagy bomba nem robban? Az ügynökleleplezés már a kezdetektől a politikai harc egyik fegyvere volt.
A kialakult helyzetért a politikusok és a titkosszolgálatok a felelősek.
Miskolcon a terrorelhárítók túlbiztosították magukat, de olyannyira, hogy az már tényleg nevetség tárgyát képezte.
Nagy Feró különös pályaíve és átváltozásai az elmúlt évtizedekben.
Alighanem a titkosszolgálataink is bajban vannak időnként a helykeresést illetően, ha követik a politikai cikkcakkokat.