Már egy ideje visszatérő témája a hazai bulvármédiának a különböző bűncselekmények miatt elítélt Galambos Lajos – művésznevén „Lagzi Lajcsi” – letöltendő börtönbüntetése. Valószínűleg van kereslete ennek a hírnek, mert újra és újra a felszínre tör, teret követel magának. Az egy teljesen természetes bűnelkövetői magatartás, hogy még lebukás esetén is mindent megpróbálnak annak elkerülése érdekében, hogy a börtönvilág sajátos belső viszonyait ténylegesen megismertessék velük. A Lajcsiként emlegetett Lajos is mindent elkövetett a bevonulás és a sajátos egyenruhába beöltözés elkerülése céljából. Végül azonban kifogyva minden saját vagy védői ötletből, mégis érvényesült az igazság, és ha elítélték jogerősen, akkor bizony be kellett ballagnia a börtönbe, mégpedig Baracskára. Az kiszámíthatatlan, hogy még ezek után is milyen cselekkel fog/fognak próbálkozni ő és a védőügyvédje.
A büntetés-végrehajtási intézmény helyszíne az, ami arra késztetett, hogy most a számítógépem klaviatúrája előtt ülve keresgéljem a szükséges betűket, mint a hajdani „sikoltozó gépírónők”, akiknek az jelentette a gyönyört, ha helyesen telibe találtak írógépükön egy-egy billentyűt. Baracska az, ami arra ösztönzött, hogy röviden leírjak egy történetet, amely szintén az ottani börtönben végződött.
A kádári diktatúra idején Baracskán még csak fiatalkorúak börtöne működött. Mindenféle fiatalkorú elítéltek töltötték ott a büntetésüket, azok is, akik valamilyen politikai természetű, esetleg államellenes bűncselekmény miatt lettek bírói ítélet által kivonva a forgalomból. Utóbbi esetekben – például a politikai érintettségű galerik tagjaival kapcsolatban - az ügyek kezdeményezője, tehát felderítője és bizonyítója az állambiztonsági belső elhárítás, a mostanság már ritkábban, de a rendszerváltozás idején elég gyakran emlegetett III/III csoportfőnökség volt. Ezért ebben a büntetés-végrehajtási intézményben akkoriban gyakran megfordultak a belső elhárítók munkatársai különböző operatív érdekek által vezérelve.
Volt az 1980-as évek elején a kémelhárításnál egy százados rendfokozatú közvetlen főnököm. Egy sokak által irigyelt operatív feldolgozó csoportot vezettem, a főnök pedig az alosztályvezetőnk volt. Többször figyelmeztettem, hogy a „jegenyefák nem nőnek az égig”, de ebben a tekintetben nem hallgatott rám. Meg is történt hamarosan a baj, mert egy kalandjába belebukott. Sajnálatos módon operatív szabályokat is áthágott a nem éppen megengedhető szerelmeskedése mellett. Mivel a felesége (elvtársnő) nála is fontosabb beosztásban volt, akkor éppen az állambiztonsági főcsoportfőnök – egyben miniszterhelyettes – tábornok környezetében dolgozott, a házassági hűség ellen elkövetett merénylet miatt a házastársi megtorlás, a bosszú sem maradhatott el. Alosztályvezetőmet fegyelmivel leváltották, és áthelyezték visszaminősítve csoportvezetőnek a belső elhárítókhoz. A főnök elvtárs bukott ember lett, a felesége pedig menetelt tovább felfelé, és nem túl soká az egyik önálló központi állambiztonsági osztályon lett a vezető helyettese, talán a vezetői hely várományosa. Válás nem lett az esetből, mert a feleség valamilyen ok miatt, a várakozások ellenére lenyelte a gombócot.
Az előbb idézett „jegenyefák” között azonban lehetett s talán mostanság is van néhány olyan, amelyik azt hiszi, hogy ő a kivétel, aki márpedig felnőhet az égig. Az én egykori főnököm is ezek közé tartozott. Akkor még csak kevesen tudtak ugyanis az egyéb gazemberségeiről, de azon kevesek is csak titokban, ahogy mi mondtuk, konspirált körülmények között, mert egy külföldi állampolgár bejelentése alapján megfigyelés alatt tartották. Egy sor bűncselekményt elkövetett úgy az én egykori alosztályvezetőm, hogy képtelenség volt elsimítani, pedig legszívesebben megtették volna a felettesek. De nem lehetett! A katonai ügyészség is kényszerpályán mozgott, és így bekövetkezett az őrizetbevétel, a személymotozás, a munkahelyi és lakhelykutatás, végül a katonai bírósági eljárás, majd a jogerős elítélés. Minden elkövetett bűncselekményére már nem emlékszem pontosan, de köztük volt a devizagazdálkodás szabályainak megsértése, vámorgazdaság, hivatali hatalommal való visszaélés stb.
Az eljárás során, a bírósági tárgyaláson is több esetben tanúként szerepeltem mint közvetlen beosztott, így elég jó rálátásom volt a sajnálatos ügyre. Kaptam is ezért utólag megtorlást rendesen. Egykori főnököm néhány év letöltendő börtönbüntetést kapott. A katonai bírósági fogdából az ítélete jogerőre emelkedése után már vitték is Baracskára, a fiatalkorúak börtönébe az akkor már bőven negyven év feletti lefokozott egykori állambiztonsági tisztet, sőt vezetőt. A baracskai elhelyezése már a mentési, végrehajtás enyhítési művelet része volt. Így aztán akaratlanul is néha összefutott az ott hivatalosan megforduló volt belső elhárító munkatársaival, talán még az egykori beosztottjaival is. Soha nem panaszkodott, meg volt elégedve a helyével és az ellátással. Mint mondta, a fiatalkorú elítélteket próbálja jobb útra téríteni, és ebből a célból a marxizmus-leninizmus tanait oktatja nekik. Korábban ugyanis elvégezte a Marxista-Leninista Esti Egyetemet. Szabadulása után mint büntetett előéletű a szolgálathoz nem kerülhetett vissza, a polgári életben helyezkedett el, pontosabban helyezték el. Úgy emlékszem, hogy rovott múltja ellenére rendészeti vezető lett egy magyar nagyvállalatnál. Gondoskodtak róla.
Az ügy érdekessége, hogy a vezető beosztásban tevékenykedő feleség elvtársnő a történtekből semmiféle hátrányt nem szenvedett. Ha valakinek a szolgálatnál a házastársa börtönbe került, azt könyörtelenül kiebrudalták a belügyi állományból, hacsak el nem váltak. Ebben a különleges esetben azonban erről megfeledkeztek. Milyen véletlen?! Meg sem kérdezték a vezető beosztású elvtársnőtől, hogy nem tűnt fel neki a férje – illetve a család – anyagi helyzetének hirtelen javulása?
Az iménti kérdéshez én hozzátehetnék még egyet, mely körülményről csak később, a jogerős bírói ítélet meghozatala után szereztem tudomást. Egykori főnököm ugyanis az első balhé után egy olyan gyönyörű és itthon abban az időben nem is kapható, külföldön devizáért megvásároltatott és hazacsempésztetett méregdrága bundával lepte meg a feleségét, amelynek az eredetét és a rávalót illett volna otthon megkérdezni. De nem tűnt fel az elvtársnőnek a túlköltekezés, és egyáltalán ez lehetett az ok, amely miatt az első balhét az őt is sértő része miatt olyan hamar megbocsátotta.
Ez a több mint negyven évvel ezelőtti történet jutott eszembe, amelyből kitűnt, hogy már az úgynevezett szocializmus építése során is érdemes lehetett lopni s csalni. Bizonyos szint felett pedig teljesen vagy nem túl súlyos büntetéssel meg lehetett úszni. Egy biztos: Lajcsi művész úrnak nem kell majd a börtönben marxizmus-leninizmust okítani.
