Fejtágítók

Fejtágítók

Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a külhoni Gábor Dénes-díj átadásán az Országház Gobelin-termében 2021. december 17-én (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az 1956-os forradalom utáni időszakot figyelembe véve az állambiztonsági operatív állományt a legnagyobb sokkhatás akkor érte, amikor a rendszerváltozás közeledtén Pozsgay Imre bejelentette, hogy a hivatalos álláspont szerint nem ellenforradalom volt Magyarországon évtizedekkel azelőtt, hanem népfelkelés. A sok, pártfunkcióból kinevezett szakmai vezető csak nehezen tudta féken tartani az elszabaduló indulatokat. Addig sem különösen kedvelték Pozsgay elvtársat, de ettől kezdve kifejezetten gyűlölték. A többpártrendszer visszatérésével és a szabad választások lehetőségével az egypárti diktatúrához szokott, részben már ebbe bele született állomány nem tudott mit kezdeni ezekkel a rémképekkel és még a „nyolcszázötvenezer párttag és a családtagok” mesével sem lehetett helyre billenteni a lelki egyensúlyukat. Ha pedig egy lehetséges rendszerváltozás szóba került, ők azonnal azt hitték, hogy majd olyan lesz, mint amilyet a kommunisták szoktak csinálni, akasztásokkal, agyonlövésekkel, atrocitásokkal.

Reformokkal a szocializmusért

A kialakult helyzetet és hangulati körülményeket látva az állambiztonsági szolgálat vezetése a pártközpont jóváhagyásával úgy döntött hogy a várható eseményekre tekintettel nem ártana lelket önteni a meghasonlott állambiztonsági operatív állományba, megerősíteni őket kommunista meggyőződésükben és hitükben. Tapasztalatból tudták, hogy 1956-ban is az államvédelmi állomány volt az, amelyre a legvégsőkig támaszkodhattak. Már minden fegyveres erő és fegyveres testület átállt a forradalmi erők mellé, csak az államvédelmisek nem, mert ők a múljuk alapján ezt nem tehették meg, ők csak előre menekülhettek. Úgy gondolták, hogy majd most is így lesz.

Ezt a helyzetet látva döntöttek úgy, hogy az állambiztonsági vezetésnek tartanak egy több napos fejtágítót. A vezetőknek kötelező volt a részvétel. A helyszín az egykori államvédelmis laktanya lett a budapesti Kerepesi út és Hungária körút kereszteződésénél, amely akkor már rendőrségi objektum volt.

Egy héten át reggeltől késő délutánig tartottak az előadások. Az előadók egymást váltva győzködték a hallgatóságot Szamuely elvtárs méretes szobra árnyékából arról, hogy milyen nagyszerű társadalmi-gazdasági formáció a szocializmus, csak éppen most egy kis megreformálásra szorul. Ha erre nem kerül sor, bukhat a rendszer, és a kommunisták részben vagy egészben elveszíthetik a hatalmukat. Régebben az ilyen reformtörekvéseket a revizionistáknak tulajdonították, akik az 1956-os forradalom – szerintük ellenforradalom – kirobbanásának egyik előidézői voltak. Kimondva-kimondatlanul egyenlőségjel került a revizionisták és a reformkommunisták közé. És most a reformkommunisták győzködték az államvédelmi operatív állományt arról, hogy helyes úton ők járnak, és elvárják a lojalitásukat.

Pozsgay Imre és a dühös elvtársak

Mivel a feletteseim kórházi kivizsgáláson vagy csendes betegállományba töltötték a napjaikat, előkészítendő a korkedvezményes nyugdíj által a színről való lelépésüket, rám hárult a feladat, hogy helyettük végig üljem az egy hetet a volt államvédelmis objektumban. Abban a létesítményben, ahonnan 1956 végén és 1957-ben pufajkás karhatalmista csoportok indultak bevetésre. Két nevesebb előadóra emlékszem. Az egyik Horn Gyula volt, az egykori pufajkás karhatalmista, a magyar kommunisták reformszárnyának egyik vezetője, akkor éppen külügyminiszter. A másik a már említett Pozsgay Imre, aki nagyon a lelkére kötötte az elvtársaknak a következőket: „Az elvtársaknak most az a feladatuk, hogy megvédjék a szocializmus vívmányait. Nagyon nagy baj lenne, ha száz év múlva az emberek úgy emlékeznének ránk, hogy a múlt század közepén volt valami elvetélt próbálkozás, melyet szocializmusként emlegettek”.

Pozsgayt alighanem nagyon nagy hiba volt odaküldeni, az állambiztonsági állomány elé előadónak kiállítani. Már a megjelenése olaj volt a tűzre. Jól hallható szitkozódás, morgolódás, néha bekiabálás zavarta az előadását, és talán nem volt véletlen tőle az idézett mondatok által némi visszatáncolás. A zavarkeltésben főleg a belső elhárítók – BM III/III. – jeleskedtek. A közelemben ült Horváth József vezérőrnagy csoportfőnök, mellette a belső elhárítás korábbi MSZMP bizottsági titkára, Berecz Károly (Berecz János testvére), a vele érkező utódja és más hasonló elvtársak.

Ma már tudjuk, hogy az említett fejtágítónak nem lett semmi haszna, mert az akkor már elkerülhetetlen rendszerváltozás bekövetkezett – olyan lett, amilyen –, és ennek forgatagában az állambiztonsági vezetők egy része, a beosztott állomány nagyobbik fele sikeresen átmentette magát az újonnan alakuló nemzetbiztonsági szolgálatokhoz, és a legelső perctől kezdve hirdették magukról a politikai intaktságukat.

Ahol tilos (lenne) a pártpolitika

Közeledve a 2022-es parlamenti választásokhoz, egyre inkább az látszik, hogy az előző voksolásoktól eltérően egyre nehezebb megítélni az esélyeket. Én sem mernék tippelni. Arról nem beszélve, hogy politikailag tökéletesen intakt vagyok, és nem is érdekel, hogy ki győz, vagy ki veszít. Bárki győz, nekem biztosan nem lesz jobb, a rosszabbhoz pedig már hozzá vagyok szokva. Tehát kívülállóként, a szó legszorosabb értelmében is pártonkívüliként szemlélem az eseményeket. Ugyanakkor már az életkoromból következően is észreveszem azt, amikor a történelem ismétli önmagát.

A nyilvánosságra került információk szerint nem túl régen a mostani hatalom is szükségét érezte, hogy fejtágítót tartson a jelenlegi magyar titkosszolgálatok – a nemzetbiztonsági szolgálatok – vezető állományának. Az előadó Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt, és a kiszivárgott szövege szerint nem kifejezetten szakmai kérdéseket érintett, hanem olyan témaköröket, amelybe az ellenzék, mint politikai ellenfél is belefért. A megismerhető adatok szerint nem volt egyetlen titkosszolgálati vezető sem, aki felhívta volna a figyelmét arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak kifejezetten tilos a pártpolitikai csatározásokba bekapcsolódni.

Érdekes körülmény, hogy amíg az 1989-es fejtágítóról semmi nem szivárgott ki, a mostaniról nincs olyan újság, amelyik bőségesen ne tett volna említést. Az elmúlt három évtizedben valamicskét mégiscsak változott a helyzet.

A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Apokalipszis, Eurovízió, cancel culture