A Demokratikus Chartától a Magna charta universitatumig – rendhagyó tüntikritika.
Gulyás Balázs
Simicska Lajos helyett Gábor Györggyel ebédelt Gyurcsány Ferenc.
Dull Szabolcs elküldött Index-főszerkesztőt kéri vissza bejegyzése szerint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.
A legnevesebb előadók videóüzenet formájában osztják meg gondolataikat békességről, hitről, reményről és szeretetről.
A teljes magyar filmes szektort kormánybiztosként irányító Káel Csabát kérdeztük.
A cégnyilvántartás szerint érdekes módon osztozik az elmúlt években felhalmozott tetemes vagyonon a válófélben lévő házaspár.
A kormánylapnak Mundruczóék akciójáról szóló hírét a Fidesz győri szervezetének hivatalos közösségi oldala rövid, ámde sokatmondó kísérőszöveggel osztotta meg.
A rendező három az egyben akciót hirdet a filmmel: kapunk tehát egy tipikus csavaros Christopher Nolan-filmet, egy Bond-mozit, ezenfelül egy párkapcsolati drámát is.
Miniszterelnök urunk kimondta a bűnös, ugyanakkor strómanjait eurómilliárdokkal kitömő Nyugat halálát.
Gyurcsány Ferenc az e heti HVG-ben lebegtette meg a lehetőséget, így már két induló lehet az ellenzéki előválasztáson.
Hiába nyitottak újra a vetítőhelyek június közepén Magyarországon is, az emberek valahogy mégsem kezdtek el visszaszállingózni a termekbe.
Végre a lényegről beszélünk: Gyurcsány Ferenc ellenzéken belüli szerepéről.