A Nyugatot és Európát választottuk 1990-ben, Magyarország lerázta magáról az eurázsiai igát, és végre egyszer a győztesek oldalára kerültünk.
Talán a legfájóbb a magyar közélet torzulásai közül a Fidesz és az Ötcsillagos Vezénylő Tábornok (ÖVT) úr által meghonosított újdonsült Oroszország- és keletimádat és az ezzel párban járó nyugatellenesség. Egészen döbbenetes, hogy 1848–49 és 1956 országában egy magát jobboldaliként azonosító párt tízéves uralma alatt ennyire elharapózott az Orosz Birodalom és annak KGB-viselt cárja iránti imádat. (Akinek ellenfelei valahogy rendre ólom- vagy polóniummérgezést kapnak. Tudom-tudom, Navalnijnak is biztosan volt alapbetegsége.)
Ám most nincs szükség sem Paszkevics tábornagyra, mint 1849-ben, sem Konyev marsallra, mint 1956. november 4-én, Magyarország miniszterelnöke saját maga szolgáltatja ki az országot a megszálló orosz csapatoknak, mindezt a magát jobboldaliként meghatározó, igaz, fogyatkozó létszámú holdudvara tapsikolása közepette: „a Gazda gazdája a gazdánk”. 2020-ra az „eb ura fakótól” odáig jutottunk, hogy hazánk lett Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin trojkai falova az Európai Unióban és a NATO-ban. A Privátbankár elnevezésű gazdasági hírportál augusztus 24-ei cikke szerint „Rogán Antalnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének kabinetje rendszeresen kap a Kremlből olyan információs csomagokat, amelyeket aztán felhasználnak a hazai és a térségbeli műveletekhez”. Az aradi vértanúk, Széchenyi, Batthyány és az első független magyar felelős „ministerium” tagjai, Petőfi, Nagy Imre, Tóth Ilonka, Mansfeld Péter, Bibó István, Antall József és oly’ sokan mások mind-mind folyamatosan pörögnek a sírjukban.
Mindeközben tudható, hogy komoly hírszerzési információkat már nem osztanak meg Magyarországgal a nyugati szolgálatok, mivel nem szeretnék, ha azokat másnap már egy orosz medve lapozgatná. A néhány évente belengetett fegyvervásárlások Németországtól, az Egyesült Államoktól és másoktól csupán arra jók, hogy ideig-óráig befogják a száját ezen országok Magyarország jogállamiságával kapcsolatos kritikái miatt. A számlát az adófizetők állják, a haszon a kormánypártnál és az ÖVT-nál jelentkezik. Ezzel együtt súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a fenti okok miatt nem tudunk részt venni azon szövetségi rendszerek hírszerzési vérkeringésében, ahova elviekben tartozunk.
Orosz trójai faló létünk újabb mélypontját értük el a négynapos hétvége alatt. Miközben az ország – kivéve pártunk és kormányunk vezetőit – kollektívan adózott a több Balaton, kevesebb Adria ideájának, Felcsút büszkesége kitette a mondat végi pontot hazánk szovjetorosz orientiációjú közeledésének végére. Miniszterelnök urunk kimondta a bűnös, ugyanakkor strómanjait eurómilliárdokkal kitömő Nyugat halálát. Augusztus 20-án ugyanis az ÖVT beszédet mondott az Öeh (az Összetartozás emlékhelye) Kossuth téri avatásán.
Kis kitérő, ám mégsem mehetünk el miniszterelnökünk azon szavai mellett, miszerint „»a neked minden jár itt és azonnal« történelmünk rendre visszatérő veszedelme”. Igen, jól hallották, ezt a plebejus jachtkormányzat első embere mondta. Bár, ha jobban belegondolunk, lehet, hogy csupán atyai dorgálásnak, mintegy Viktor király intelmeinek szánta az övéi számára ezt a drágajóminiszterelnökúr. A Dunántúli-középhegység géniusza szerint „a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát”. Tudom, hogy libernyák kekeckedés, de annyiban hadd pontosítsam a miniszterelnök urat, hogy igaz, csak néhány magyar, de ez a bizonyos szűk kör, akiket mind-mind a miniszterelnök úr környezetében találunk meg, nagyon is megenged magának némely luxusokat. Tényleg csak a precizitás kedvéért mondom.
Orbán úrnak ezen Szent István-napi szónoklatát minden bizonnyal Váncsa István írta, hiszen másképpen, ép ésszel nem felfogható, hogy a miniszterelnök így jellemezte hazánk jelenlegi közállapotait (és persze önnön nagyságát): „önbecsülését éppen visszanyerő, a trianoni száz év fogságából éppen kitörő, a régi nagyság ízére és ösvényére éppen rátaláló, a kishitűség és megalázkodás nyomorúságos gúnyáját éppen ledobó” országban élünk a miniszterelnök nézőpontja szerint.
Szintén kitérő, de nem állhatom meg, hogy meg ne említsem, hogy ezen a napon, ebben a beszédben a szónok – Kaleta Gábor és Borkai Zsolt korábbi főnöke – szót ejtett még bizonyos „kielégíthetetlen vágyakról”, amelyek, mint megtudtuk, „az internet csatornáinak ezrein” kísértenek.
No de, a beszéd ezen pontján sötét fellegek kezdtek gyülekezni miniszterelnök urunk homloka körül. „Európa hajója megfeneklett”, „világkereskedelmi pozíciója megbicsaklott”, „véget ért az európai népek, az európai szellem fölénye”, „a teljes Nyugat sem képes többé maga felé irányítani a világgazdaság erőforrásainak és hasznainak bővizű áramlatait” – imigyen szóla Viktorthustra. De nem hagyja közönségét kétségek között, el is mondja eme hanyatlás okait: „Európa istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik”. (Nem, mégsem Váncsa írta, ahhoz túl gyenge szöveg.)
És végül megadja a megoldást is: nekünk, közép-európaiaknak kell önállóan megszerveznünk Közép-Európát, ahogy a szuverenista Orbán fogalmazott: „a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve”. Mert ha nem mi, akkor „ma is van rá jelentkező”. Mármint a közép-európaiak „megszervezésére”. Nem, ő nem Putyinra gondolt.
Még többet olvasna Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/35. számában jelent meg augusztus 28-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/35. számban? Itt megnézheti!
