„Ahol nem vagyunk mi, ott az ellenség.” (Virág elvtárs, A tanú)
Now we are talking! – kiáltanak fel megannyi rossz és legalább annyi kiváló amerikai filmben a negatív vagy pozitív hősök, amikor egy fordulópont következik be a történetben. Az egyszerű, ámde magyarra szó szerint majdhogynem le sem fordítható (vagy legalábbis szó szerinti fordításban magyarul nem sok értelemmel bíró) mondat körülbelül annyit jelent, hogy „végre a lényegről beszélünk”, illetve hogy végre előkerült egy olyan fordulat, tárgy, információ, amelyre régóta vártak a szereplők, és amely előre fogja lendíteni a cselekményt.
„Now we are talking!” – ha egy amerikai film egyik karaktere volnék, magam is így kiálthattam volna fel annak kapcsán, ahova a gödi ellenzéki csetepaté eljutott. Mert végre a lényegről beszélünk: Gyurcsány Ferenc ellenzéken belüli szerepéről.
De ne szaladjunk ennyire előre, tartsunk seregszemlét, vegyük számba a hadviselő feleket, és hogy hol tart az ügy. A konfliktus a DK–Momentum-tengely mentén robbant ki, és sokáig úgy tűnt, helyi ügyből nem terebélyesedik országossá. A sztori elejét már megénekeltem (Oh, my Göd!, Magyar Hang 2020/32.), azzal nem untatnám a nagyérdeműt, most koncentráljunk az újabb fejleményekre, van abban is éppen elég elemeznivaló.
Oh, my Göd!
Orbán Viktor sem rendezhette volna szebben és jobban, saját maga kedvére valóan a gödi népszínművet. Vagy várjunk csak!
Szóval ott tartottunk, hogy történetünk hősei, Ferenc és András (Gyurcsány és Fekete-Győr – a szerk.) már-már kibékültek (a békés halászfaluból éppen NER-giccsé változó) Tihany festői díszletei között (a legnagyobb tihanyi strand, a GöDrös közelében, csak mondom), amikor Ferenc megviccelte Andrást, és megállapodásuk ellenére a gödi önkormányzatban a DK képviselői továbbra is a Fidesszel szavaznak együtt. András meg úgy tört borsot Ferenc orra alá, hogy „véletlenül” elkotyogta egy szóbeli háttérmegállapodás részleteit. Ezen egyezség szerint Ferenc szóban megígérte, hogy nem vállal tisztséget egy majdani, a mostani ellenzék tagjaiból alakuló kormányban. Az, hogy Gyurcsány Ferenc mire vállal szóbeli garanciát, szinte teljesen mindegy, maradjunk annyiban, hogy a sánta kutya egy 400 méteres futópályán is lekörözné őt.
Gyurcsány pártelnök úr ígéreteinek betartása, valamint az ambíciói féken tartása illusztrációjaként hadd álljon itt az a tizenhat évvel ezelőtti epizód, amikor is 2004. augusztus elsején az akkori sportminiszter Gyurcsány az ezt firtató újságíróknak cáfolta, hogy miniszterelnöki ambíciói lennének, kijelentette, hogy 2006-ig sportminiszter szeretne maradni. Majd alig több mint másfél hónap múlva már Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt, megpuccsolva korábbi mentorát, Medgyessy Pétert.
A Momentum elnöke nem véletlenül akarhatta, hogy ennek a 2020-as ígéretnek, a nyilvánosságban is maradjon nyoma, bár a fentiek alapján ennek a jelentőségét sem értékelnénk túl Fekete-Győr András helyében.
Jaj, a lista!
Miért lehetetlenség egy, közös ellenzéki listával nyerni 2022-ben, és miért van erre nagyobb esély kettő listával?
Hogy mennyire be akarták tartani ezt a bizonyos ígéretet a volt miniszterelnök kormányzati pozíciók iránti ambícióinak visszafogására, annak alátámasztására maguk a Demokratikus Koalíció politikusai szolgáltattak bizonyítékot. Vadai Ágnes DK-alelnök például „A tanú” legjobb jeleneteinek szövegkönyvét is messze felülszárnyaló közleményt jelentett meg Facebook-oldalán. Szerinte aki Gyurcsány ellen van, az lényegében a Fidesz mellett van. Bástya elvtárs Vadai alelnök azt írja: „Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson.” Érthető. „Aki nincs velünk, az ellenünk van.” – hallottuk ezt már.
És most jön a „Now we are talking!”. Ugyanis nagyon is kívánatos, hogy az ellenzéki közbeszéd tárgya legyen Gyurcsány Ferenc szerepe. Nagyon is helyes, hogy szót váltunk egymással erről.
Azt hiszem, az én álláspontom a kérdésben széles körben ismert. Egy mondatban összefoglalom: amennyiben a volt miniszterelnök, aki a legelutasítottabb politikusok egyike, valóban jót akar az úgynevezett ellenzéknek és végeredményben a hazájának, akkor kilép a napi politikából, és nagyon jó könyveket ír a magyar baloldal történetéről, ahogy azt Őszödön más szavakkal előrevetítette.
Tegyük hozzá: felépíteni egy új pártot valóban nagy teljesítmény, ha józanul megvizsgáljuk, ezt nehéz volna elvitatni Gyurcsánytól. És azt is el kell ismerni, van egy kemény mag, amely tűzön-vízen keresztül támogatja. Ám az a kemény mag édeskevés a rendszerváltáshoz. Amíg a jelenlegi ellenzéki szavazók tömegén belül, de különösen a potenciális ellenzéki szavazók közegében is a többség teljes mértékben elutasítja őt, könnyen belátható, hogy nem az ő személye a kormányváltásba vezető bifröst (a skandináv mitológiában a Midgardot and Asgardot összekötő szivárványhíd – a szerk.), hanem sokkal inkább a gátja annak. Orbán ellenzéke mindaddig veszíteni fog, amíg a rendszer fogdmegjei ujjal mutogathatnak rá: „Gyurcsány vezette ellenzék”.
Gyurcsány, lécci takarodj!
Teljesen mindegy, hogy tud-e róla, hogy használja a Fidesz, vagy csak bárgyún sodródik az árral. Ezzel elsősorban az országnak árt.
Ennek belátása és az ebből fakadó önmérséklet, a személyes ambíciók alárendelése a rendszerváltás céljának volna igazi államférfiúi tett. A meglévő ellenzéki tortából történő minél nagyobb szelet kihasítása már kevésbé illethető ezzel a jelzővel.
Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomatott változata a Magyar Hang 2020/34. számában jelenik meg, augusztus 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/34. számban? Itt megnézheti!
