Most még fideszes szavazóknak is az jön le, hogy a kormánypártok tovább rontják a helyzetet a vasűtnál. Ami nyilván előttük sem volt jó, de tizenhárom éve övék minden hatalom.
Lakner Dávid
A választási kampánynak tudja be Mitrovits Miklós a gabonaszállítási vita elharapózását, de a lengyel kormány valószínűleg máskor is hasonlóképp reagált volna. Az Európai Bizottság tudhatta, hogy az érintett országok tiltakozni fognak.
Százéves volt.
Hogyan dolgozták fel valójában a vereséget? A vezető politikusok közül többen azzal, hogy kijelentették: valójában nem is nyerhettek volna.
A húsz éve, 2003. szeptember 9-én elhunyt Teller örökségként a hidrogénbombát könyvelhette el magának. A tudós életműve ennél persze szerteágazóbb, lényegénél fogva viszont nehezen magyarázhatóbb.
A Szörnyeteg valóban az a film, amelyről csak a végére derül ki nagyjából, pontosan mivel is állunk szemben. Ki a szörnyeteg? Van egyáltalán?
Velence, Telluride (Colorado), Miskolc. Korábban nehezen tudtam elképzelni olyan listát, amelynek harmadik helyére a magyar város futhat be.
Lesz-e szélsőjobbos vonulás Esztergomban? Csak ezen tudok gondolkozni azóta, hogy olvastam, ki is volt az önmagát felrobbantó elkövető.
A tásaság szerint kell néhány nap, amíg az új lehetőségek közül minden utas megtalálja a számára megfelelő buszt.
Kíváncsi leszek arra, a különböző oldalak miként fogadják majd Reisz Gábor új filmjét.
Kaotikus állapotokat hozott a vonatpótló buszok üzembe állítása, a nemrég elrendelt vágányzár, és még ennél is rosszabb jöhet a következőkben. Vitézy Dávid lapunknak elsősorban a kapkodással magyarázta a történteket.
A Színházi Kritikusok Céhe már 44. alkalommal adta át a Színikritikusok díját, elismerve a tavalyi évad kiemelkedő teljesítményeit.