A piaci verseny helyébe a pályázati pénzekért folyó tülekedés lépett. Fejlesztési forrásokhoz kizárólag a „mieink” jutottak, s a hűbéreseink hűbéresei. Felépült a nemzeti középosztály: kicsi, korrupt és bunkó, de legalább a miénk. Aki nem hódolt be, tönkrement.
Egymástól félnek pártunk és kormányunk vezetői, és van is rá okuk. Egymást kémlelik, gyűlölik, és egymást fogják elárulni abban a percben, amikor elvész a parlamenti többség. Egészen pontosan: amikor felmerül ennek a lehetősége.
A 22-es választások kimenetelét azok a jobbközép szavazatok fogják eldönteni, amelyeket Orbán feláldozott az alsójobboldal kegyeiért. Elhódításukra semmi esélye az egyenként is kétes hitelű ellenzéki pártok kényszerszövetségének.
Miről is volt szó? Ja, valami mesekönyvről. Egyetlen mesekönyvről az évente megjelenő sok száz közül. Nem lesz belőle kötelező olvasmány. Ha elfogy, az is csak Dúró Dórának köszönhető.
A miniszterelnök által meghirdetett klímacélok komolytalanságát jelzi, hogy a pontok között nem szerepel a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó ágazatok jövője.
A tőketulajdonosok örök törekvése, hogy a helyi társadalmi ellenőrzés alól szabaduljanak, átütően sikeresnek bizonyult, és ez a siker ezúttal is létében fenyegeti a modern társadalom fennmaradását.
Ajánlom szeretettel politikai értelmező szótáram első tíz plusz egy szócikkét a Magyar Nemzet olvasóinak figyelmébe. (Nem, nem elírás: én a Magyar Nemzetbe írok.)
