Egyszer használatos káderek, örökös konclesők, zöldfülű bürokraták gazdálkodnak az ország szellemi és anyagi vagyonával, s az elit szerepében tetszelgő középszer uralma annyi kárt okoz, hogy nemzedékek munkája sem lesz elég azt helyrehozni.
Lányi András
Vajon kinek az érdekét védi a magyar miniszterelnök, amikor az uniós klímacélokat abszurdnak nevezi, és az energia árának drágulásával riogat?
Ki ellen lázadoznánk, amikor világunkat egyre inkább a láthatatlan és személytelen erőviszonyok kormányozzák a maguk kérlelhetetlen logikája szerint?
Azokban az országokban, ahol még nem rekesztették el teljesen a gondolatok szabad áramlásának útját, új eszmék terjednek, és ezekre egyre több embert tesz fogékonnyá létforrásaink végzetes beszűkülése.
Tényleg elkerülhetetlen, hogy a vesztét érző diktatúra hívei távozásuk előtt mindig az ország természeti kincseinek rovására kárpótolják magukat?
Düledező közszolgáltatások, méltatlan bérek, esztelen presztízsberuházások, felelőtlenül halmozott adósság – valaki magyarázza meg, hogy fér ez össze a gazdasági csodáról szóló újmagyar népmesével.
Iskolarendszerünk így is alkalmas – sőt, csakis így alkalmas – az olcsó munkaerő, az igénytelen fogyasztó, az engedelmes alattvaló tömeges előállítására, a tudós és tudatlan népesség közötti távolság fenntartására.
„Semmiféle politikai demokráciától nem várhatjuk el, hogy tartós legyen, ha az egy tekintélyelvű kultúra alapjaira épült.”
Hogyha a technikai haladás sikerétől megrészegült emberiség magára gyújtja földi otthonát, akkor vagy idejében észbe kap, vagy bennég.
Az igazságtalan törvényeket egyszerűen nem szabad betartani! Az együttműködés puszta megtagadása, a passzív ellenállás viselkedésünket nyomban közüggyé teszi.
A tizenkilencedik századi kérdésekre (be nem vált) huszadik századi válaszokat szajkózó pártoknak végre el kell tűnniük.
A totális háború logikája megköveteli az ellenfél hátországának megsemmisítését, tehát a kertek, a kertészek és a méhek sem maradhatnak ki belőle. Borítson mindent el a szenny.