A Fidesz és a Jobbik is azt mondta, hogy elsőként adta le ajánlószelvényeit.
MA
George F. Hemingway tulajdonos eladta a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát a fideszes politikus, Bozó Zoltán érdekeltségének.
Még pikánsabbá válik a plakát a tőle néhány méternyire látható családvédelmi program hirdetése mellett.
Szerintük Karácsony Gergelyék felrúgták a korábbi megállapodásukat azzal, hogy a Jobbikot és az LMP-t kihagyták a budapesti egyeztetésekből
„Rájöttem, morális válság csak ott van, ahol van morál.”
Politkovszkaja sebészi pontossággal mutatja be az orosz politikának azt a metamorfózisát, ami napjainkban – immár illiberális demokrácia néven – egyre több országot fenyeget.
Nincs polgári társadalom, nincs öntudatos középosztály, vagyis szinte bármit meg lehet tenni az emberekkel – mondja a Jobbik volt elnöke. Interjú.
Lányi András szerint csak ökopolitikai pártnak van értelme.
Az LMP-re még várnak, de a Jobbiknak nem adnának polgármesterjelölti posztot. A két párt szerint viszont ez a szövetség nem tudja leváltani a Fideszt.
Mivel kell megküzdeniük azoknak, akik zenélésre adják a fejüket itthon?
A Magyar Szociális Fórum tette közzé az összesítését.
A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) közleményben tudatta tegnap, hogy tovább folytatják a dunaszerdahelyi alvilág egykori vezetője, Sátor Lajos köré szerveződött bűnszervezet áldozatainak felkutatását.