
Szeptember hideg napjai és március 31. között 172-en fagytak meg a télen – tette közzé összesítését a Magyar Szociális Fórum. A kihűlések 39 százaléka a szabad ég alatt történt, míg 61 százalék fűtetlen lakásokban, vagy kórházba szállítás közben, esetleg odaérkezés után halt meg. Fűtetlen lakásokban inkább nők, míg a természetben inkább férfiak hunytak el. Nagyrészt ötven év felettiek voltak, de akadt köztük fiatalkorú is.
A közterületen való életvitelszerű tartózkodást tiltó törvény óta 165-en fagytak meg, ami arra utal, hogy a tiltás alkalmatlannak bizonyult ennek megelőzésére. Az MSZF szerint egyértelművé vált, hogy a hajléktalanság és a szegénység problémája nem oldható meg hatósági eszközökkel, és csakis politikai akarattal lehetne segíteni a lecsúszottakon.
Az MSZF kimutatása szerint 2015 és 2019 között 760-an fagytak meg. A Központi Statisztikai Hivatal pedig 2017-ig terjedően több esetről számol be, mint ahányról a Magyar Szociális Fórum tud.