A műsorvezető ezúttal főmunkatársunk, Szerető Szabolcs. Vendégek: Hajdú Péter, a Magyar Hang újságírója és Tóth Richárd, a HVG munkatársa.
Magyar Hang
Angela Merkellel tárgyaltak a V4-ek. A találkozó után főként az EP-választásokról beszéltek.
Idei hatodik számunk jelenik meg február 8-án, pénteken. Keressék a következő csütörtökig az újságárusoknál! Ezúttal plusz négy oldallal!
A Szentatya szerint ilyesmi legalább egy esetben fordult elő.
A műsorvezető ezúttal Szerető Szabolcs. Vendégek: Konok Péter, Csintalan Sándor, Herczegh Zoltán és Pörzse Sándor.
Hibás tudományirányítási kísérletnek tartják az egyetem dolgozói az MTA finanszírozásának átszervezését.
De azt nem tudni róluk, miért vannak itt.
Reggel még úgy tűnt, egy használhatatlan archívum marad, de délutánra javult a helyzet. Mondjuk a cikkek nehezen olvashatóak, képek sincsenek bennük.
Orbán Viktor és a Fidesz-kormány támadja a sajtót, az egyetemeket, a kutatókat, akadémikusokat, civil szervezeteket, a bírósági, igazságszolgáltatási szektort és a magánszektort – áll az indoklásban.
A Fidesz frakcióvezetője bocsánatot kért a médiaalapitvány volt kuratóriumi elnöke nevében. És megköszönte a párt érdekében végzett munkát.
Kisberk Szabolcs lett a Mi Hazánk Mozgalom sajtófőnöke – adta hírül közleményében Novák Előd.
Ott székel a Szabad Föld című lap is., annak lett a főszerkesztője.