Áder János csütörtök este csak a túlóratörvényről adott ki közleményt, pedig korábban szignálta a közigazgatási bíróságok felállításáról szólót is – írja az Index.
Magyar Hang
A Petőfi Irodalmi Múzeum volt főigazgatóját a Habsburg-család is megkereste levélben.
A Publicus a Népszava megbízásából készített felmérést a „rabszolgatörvény” utóhatásairól és a tüntetésekről.
Közel két és fél éves pereskedés után a G7 megkapta a Pénzügyminisztériumhoz tartozó állami intézménytől a letelepedési kötvényprogrammal kapcsolatos adatokat.
Senkit sem lehet túlmunkára kötelezni, ezt a Munka törvénykönyvének módosítása is világosan tiltja, „aki mást állít, az hazudik” – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt,Magyarország! című reggeli műsorában.
Pénteken megjelent karácsonyi dupla számunk, 48 oldalnyi olvasnivalóval. Töltse velünk az ünnepeket!
Négymilliót kért az ügyészség szerint hivatali ügyintézésért a volt fideszes országgyűlési képviselő
Az egyik gyanúsított tagadja a bűncselekmény elkövetését, míg a másik részbeni, ténybeli beismerő vallomást tett.
619 alkalmazott kapott átlagosan nettó 549 ezer forintot. A minisztériumok nem osztottak jutalmat.
Áder János az erről kiadott elnöki nyilatkozatában a Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntetőknek is üzent. A Magyar Szakszervezeti Szövetség sztrájkkészültséget hirdetett.
Májusig tart a gyűjtés az Európai Ügyészségért, szerinte ez nagyon nagy siker.
Dévényi István e heti vendégei: György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője és Markotay Csaba, a Népszava felelős szerkesztője.
Trócsányi László megy. Állítólag Orbán Viktor hatvan százalékos eredménnyel számol.