A rendkívüli járványügyi helyzetben az élő produkciók szerepét élő közvetítések vették át, ezek talán segítenek átvészelni a mostani időszakot. Összeszedtük, hogy milyen színházak, zenekarok közevetítik élőben hétvégén zárt ajtók mögött zajló előadásukat.
Makrai Sonja
Sorra állnak ki a nyilvánosság elé a Vígszínház egykori színészei. Ezek hatására a Nők Lapja elhatárolódik ma megjelent saját Eszenyi-interjújától, ami egy hónappal ezelőtt készült.
„Ne válts vissza jegyet” – közösségi akcióval próbálnak segítséget nyújtani a koronavírus-járvány miatt bizonytalan helyzetbe került művészeknek, háttérdolgozóknak.
A koronavírus terjedése és az ebből fakadó társadalmi pánik leglátványosabban a globális turizmust veti vissza.
A gyógyszerkísérleteknél, az autókon végzett töréstesztek során, de akár egy iroda hőmérsékletének beállításánál is figyelmen kívül hagyják a nők létezését – állítja a Láthatatlan nők című könyv.
„Nemcsak a gyerek az álmom, hidakat, vasutakat, országutakat szeretnék teremteni” – vallotta a hazai modernista mozgalom meghatározó alakja, Pécsi Eszter.
Generációk feszülnek egymásnak az Orlai Produkciós Iroda Kaktuszvirágjában.
Mit mondhat a ma emberéről egy olyan nő története, aki tetteiért soha nem vállalta a felelősséget? Monodráma Goebbels egykori beosztottjának életéről Molnár Piroska főszereplésével.
Van Goghtól Hundertwasseren át Michael Horowitzig – összeszedtük a a következő hónapok legfontosabb bécsi kiállításait, amelyeket nem szabad kihagyni.
Már életében legenda volt, majd évtizedekig a nevét sem volt szabad kimondani. Talán ezért is választotta az önkéntes száműzetést saját New York-i kalapszalonjában.
A kolumbiai drogbáró egykori állatai annyira elszaporodtak, hogy végzetes hatással vannak a vizek élővilágára.
Ma délután öt órától a Tilos Rádióban sugározzák Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya legújabb művét, a rádiójáték formában készült Obiectiva Theodorát.