Végeláthatatlan küzdelem és hazugságok sora után eljön a boldogság

Noha habkönnyű komédiának szánták, mégis élesen reflektált a hatvanas évek végén bekövetkező társadalmi változásokra az 1969-ben készült, A kaktusz virága című film. A hippigeneráció és a régi értékekhez ragaszkodó polgári világ került szembe Gene Saks rendezésében. Két színészóriás, Ingrid Bergman és Walter Matthau mellett itt tűnt fel Goldie Hawn, akinek alakítását rögtön Oscar és Golden Globe-díjjal jutalmazták. Színházakban a történet két verziója ismert, az eredeti francia zenés feldolgozás az egyik legtöbbet játszott komédia világszerte, a film alapját is adó Broadway-változathoz, amelyet Abe Burrows jegyez, azonban ritkábban nyúlnak a hazai alkotók. Utóbbit most az Orlai Produkciós Iroda tűzte műsorra Novák Eszter rendezésében.

A történet szerint Julian Winston (Ötvös András), a nőcsábász fogorvos hogy mindennél jobban vágyott szabadságát megtartsa, azt hazudja fiatal barátnőjének, Toninak (Józsa Bettina), hogy felesége és három gyereke van. Toni mindent megtesz, hogy a férfit rávegye, váljon el a feleségétől, ráadásul ő maga is beszélni szeretne a nővel, hogy meggyőződjön annak férjéhez fűződő érzéseiről. Julian megkéri asszisztensét, a savanyú Stephanie Dickinsont (Kovács Patrícia), hogy játssza el a feleségét.

Ezzel pedig végeláthatatlan küzdelem veszi kezdetét, a szereplők egyik hazugságból esnek a másikba, a sorozatos félreértések ellenére a sors és nem utolsósorban maga Miss Dickinson végül mégis elrendezi a dolgokat, és minden szereplő megtalálja saját boldogságát.

Novák Eszter meghagyta a történetet a hatvanas években, hippik és szikár polgárok találkoznak itt is egymással, de ma már ennek nincs túl nagy súlya, ahogy az épp akkor kirobbant szexuális forradalom is egyre inkább homályba vész. Inkább két egymástól távol álló generáció feszül egymásnak Novák olvasatában, a fiatal idealisták és a fiatalos, de a komfortzónából már egyre nehezebben kilépő középkorúak.

Novák Eszter rendezése pont annyit ad, amennyit egy ilyen műfajtól el lehet várni: a helyzetkomikumok pontosan felépítettek, a karakterek – néhány kivételtől eltekintve – izgalmasak, jól kidolgozottak. Nincs benne több, de nem talán nem is kell.

Az előadást egyértelműen Ötvös András és Kovács Patrícia viszi el a hátán, az ő játékuk nélkül nem lenne ennyire szerethető ez a temérdek évődés. Kovács Patrícia hosszú idő után az egyik legőszintébb alakítását nyújtja a jéghideg és túlontúl kispolgári Miss Dickinson szerepében, aki a szemünk előtt szép lassan virágzik ki, válik vágyakkal és érzésekkel teli, gyönyörű nővé. Ötvös András igazi nagy dumást hoz, egy szoknyapecért, akinek képtelenség ellenállni, pedig a „STOP-tábla” nyilvánvalóan ott villog a feje fölött. Nagyon szerethető figura Józsa Bernadett Tonija és Hunyadi Máté Igorja is, mellettük azonban túlrajzoltnak és erőltetettnek hat a többi mellékszereplő – Fekete Györgyi, Mész Adrienn, Schruff Milán, Ficzere Béla – játéka.

Kaktuszvirág, Orlai Produkciós Iroda

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/1. számában jelent meg január 3-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/1. számban? Itt megnézheti!