A jelenlegi legjobb orosz sakkozó is háborúellenes üzenetet fogalmazott meg, közben pedig az orosz elnök több rajongója ellen is fegyelmi vizsgálat indul.
Nádasi Balázs
Egy kísérletsorozat bebizonyította, hogy a tisztogatóhalak tudatában vannak saját testük kiterjedésének.
A Pulitzer-díjas képregény világhírű írója, Art Spiegelman a döntést „demens”-nek és „orwelli”-nek nevezte.
Visszavonulását demokrata körökből egy ideje már sürgették.
2,66 millió eurót fizetett a könyvritkaságért a TheSpiceDAO kriptopénz-befektető csoport.
Nem az a baj Novák Katalinnal, hogy nő. És még csak nem is az orbánviktoros fülbevalója. A probléma vele, hogy köztársasági elnökjelöltnek elfogadhatatlan.
A volt elnök egy interjúban beszélt arról, hogy az FBI igazgatójának kirúgatása tette lehetővé, hogy kitöltse egyáltalán a mandátumát.
Az elnök volt kabinetfőnöke, Mark Meadows állítására reagált az előző amerikai elnök
A civilizációs összeomlás egyszerűen elkerülhetetlen, már csak arra van időnk, hogy felkészüljünk az összeomlás utáni világra?
Négy napnyi mérlegelés után hoztak ítéletet a kenosha-i lövöldöző ügyében. A most 18 éves medikushallgató még 17 éves korában ölt meg két embert, és sebesített meg súlyosan még egyet.
Chansley idén január 6-án egyike volt azoknak, akik az elsők között törtek be a törvényhozás épületébe, hogy megakadályozzák azt, hogy a Kongresszus két háza érvényesítse a Joe Bidennek kedvező elektori szavazatokat.
Az ügyészség előző hét pénteken emelt vádat Donald Trump exelnök egykori stratégiai főtanácsadója ellen.