Vremir Mátyást, világhírű kolozsvári paleontológust megdöbbentően fiatalon, 49 éves korában ragadta el a rák. Leghíresebb felfedezése a Jurassic Park segítségével világsztárrá vált Velociraptor egy kiskutya méretű rokona, illetve egy röpképes pteroszaurusz volt.
Hatvanhatmillió évvel ezelőtt, a dinoszauruszok korának alkonyán Európa mai területét nagyrészt szigetek és közéjük ékelődött tengeröblök alkották. Az eget kisrepülő-méretű röpképes őshüllők szelték, az erdőkben félelmetes karmokkal felszerelkezett ragadozók vadásztak, elődeink, a nagy ugrásra készülő emlősök még apró cickányszerű lények voltak. Ezt a világot kutatva fedezett fel egy addig nem ismert dinoszauruszt Vremir Mátyás a Sebes folyó partján.
Ez nem átlagos, több hónapig tartó ásatás volt, mert a paleontológus és a vele lévő gyermekei jól tudták, hogy a közeli erőmű hamarosan ki fogja engedni a folyóba a felesleges vizet, így a vízszint felett mindössze néhány centiméterre lévő csontmaradványokat nagy valószínűséggel örökre elmosta volna az áradat – emlékszik vissza Steve Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem paleontológusa a Vremir Mátyásról a The Guardianbe írt nekrológjában.
Brusatte nem sokkal a 2009-es felfedezés után már Erdélybe utazott, mert Vremir felvette vele és akkori témavezetőjével a kapcsolatot, hogy segítsenek az új dinoszauruszfaj meghatározásában. A vizsgálatok során csakhamar kiderült, hogy a maradványok egy addig ismeretlen fajtól származnak, amely szoros rokonságban állt a Jurassic Park főgonoszának kikiáltott Velociraptorokkal.
Pontosabban az igazi Velociraptorral, nem azzal a Deinonychusz-szal, amely a regényben, majd Steven Spielberg filmjében Velociraptor néven szerepelt. A regényíró Michael Crichtonnak nagyon tetszett a vérszomjas ragadozó Deinonychus karaktere, de a neve nem annyira, ezért választotta a sokkal félelmetesebben hangzó Velociraptor nevét, amely a valóságban jóval kisebb ragadozó volt.
Vremir raptorját Balaur bondocnak nevezték el, amely a román legendák „zömök sárkányát” jelenti. A Balaur bondoc apró testű, de erőteljes ragadozó volt, mellső lábain összeforrtak az ujjak, hátsó lábát pedig két félelmetes karom fegyverezte. Ez a dinó rögtön megoldott egy évszázados paleontológiai rejtélyt. A XX. század elején Nopcsa Ferenc paleontológus és kalandor egy kistestű növényevő dinoszaurusz maradványait tárta fel erdélyi birtoka területén. Minthogy az őslény szokatlanul kicsi volt, Nopcsa azt feltételezte, hogy valószínűleg szigeten élhetett. Ez észszerű következtetés volt, mert a szigethatásnak nevezett effektus valóban törpe növésű állatokat eredményez, amelyek testmérete az evolúció során a sziget korlátozott erőforrásai miatt csökken le.
A Balaur bondoc felfedezésével már az is egyértelművé vált, hogy milyen ragadozó vadászhatott Nopcsa törpe növényevőjére. De Vremir lelete saját jogán is szenzációként hatott, hiszen egész Európából nem került elő ilyen teljességű húsevő dinólelet a dinoszauruszok korának utolsó 60 millió évéből. Ezután egyre csak sorjáztak a Vremir által feltárt őslénymaradványok. Egyik munkatársa, Csiki-Sava Zoltán szerint Vremir Mátyás volt az egyik legjobb szemű őslénykutató az egész paleontológus közösségben, aki a legreménytelenebb lelőhelyen is megtalálta a csontmaradványokat. „Néha őrült szerencse kellett ehhez, de valójában őrülten jó [szakember] volt” – mondta róla Csiki-Sava. Leletei jelentős részét az Erdélyi Múzeum Egyesületnek ajándékozta.
Vremir Mátyás nem volt az a tipikus szobatudós, sokkal inkább a természetben érezte jól magát, ahol a legmegközelíthetetlenebb helyszínek sem jelentettek neki akadályt, ha egy felfedezésre váró őshüllőről volt szó. A Eurazhdarchónak elnevezett nembe tartozó pteroszaurusz hatalmas bordáiért és medencecsontjáért a Vörös-szakadékba kellett leereszkednie kötelek segítségével. A repülő hüllő szárnyfesztávolsága kilenc méteres volt, és Draculának becézték. Ő volt a valaha a levegőbe emelkedett egyik legnagyobb állat. A felfedezés igazi világszenzációt jelentett.
De Vremir Mátyás nem csak a hatalmas repülő monstrumokért rajongott, ugyanúgy le tudták őt nyűgözni a legkisebb csöppségek is. Az egyik alkalommal Puj település határában egy folyómederben ástak angol kollégáival, amikor egy műanyag üdítősüveg aljából eszkábált nagyítóval vizsgálta az üledéket. Egyszer csak megakadt a szeme valamin, és felfedezte egy egérméretű emlős maradványait. A későbbi komputertomográfiás vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy az állat agya a valaha látott egyik legkisebb emlősagy volt. Az állatot Litovoinak keresztelték el.
A paleontológus sokáig művésznek készült, hiszen teljes családja a művészetekkel foglalkozott. Ő mégis a geológiát választotta, és 2001-ben diplomázott a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Ezután dolgozott szénhidrogén-kutató geológusként amerikai és brit olajcégeknek Közép-Afrikában. Rövid élete igazán tartalmas volt, kutatott a Krím-félszigeten (lásd keretes írásunkat), sőt egy ideig még egy bár tulajdonosa is volt.
A paleontológiát autodidakta módon sajátította el, és az expedícióit is saját maga finanszírozta. Barátai végeláthatatlanul képesek az anekdotákat sorolni róla, amelyek excentrikusságát és a tudomány iránti teljes elhivatottságát mutatták. Egyszer képes volt törött lábbal átevickélni a gyors sodrású Sebes folyón, mert a túlparton meglátott egy dinócsontot. Képes volt a semmiből feltűnni, lenyűgöző fosszíliákkal megrakott ládákkal. De az is előfordult, hogy télvíz idején rátelefonált az ismerőseire azzal, hogy épp síel, de közben talált néhány ősmaradványt.
Számos újonnan felfedezett dinoszaurusz-, emlős-, sőt krokodillelet maradt utána, amelyeket már nem jutott ideje behatóbban tanulmányozni.
„Korábban úgy tudták, ilyen állat nem élt a Krímben”
2013-ban Vremir Mátyás és csapata szenzációs őslénytani leletet talált a Krím-félsziget déli részén lévő Csatir-dag mészkőplató barlangjaiban. Több mint kétezer csont – több, azóta kihalt állat maradványai –, köztük egy késő jégkorszaki mamut teljes csontváza bukkant elő a kameráink előtt, ugyanis munkatársunk is jelen volt, riportot és dokumentumfilmet készítve a felfedezésről. A lelet azért is egyedülálló, mert barlangban még nem találtak teljes mamutcsontvázat.
Mivel a területre sokáig nem léphetett civil (a szovjet hadsereg nagy radarállomásokat működtetett itt), a szenzációs barlangrendszert csak a nyolcvanas években fedezték fel. A kolozsvári őslényszakos tanársegéd ukrán kollégái meghívására 1999-ben járt először a barlangokban, és az egyik eldugott zug falában mamutcsontot vélt felfedezni. Az expedíció alatt a kolozsvári kutatók teljes csontvázakat találtak szendvicsszerűen egymáson az időközben rárakódott, jó konzerváló tulajdonságokkal rendelkező üledék alatt. Az Eine-Bair-Hoszar-barlang a mamut mellett gyapjas orrszarvút, ősbölényt, őstulkot, barlangi oroszlánt, szajgát (tatárantilopot) és egy kevéssé ismert őskori állatot, a lószamarat rejtette a többi kisebb állat csontjai mellett. A Binbas-Koba-barlangban – amely ezer fejet jelent – a vaskori ember temetkezési helyére bukkantak, több száz csontot találva. Itt igazi ritkaságot, a barlangi medve maradványait is megtalálták, ami azért érdekes, mert korábban úgy tudták, effajta állat nem élt a Krímben. (Lukács Csaba)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/33. számában jelent meg augusztus 14-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/33. számban? Itt megnézheti!
