Az amerikai Pfizer és a német BioNTech vakcinája az emberek több mint 90 százalékánál megakadályozhatja, hogy kialakuljon náluk a Covid-19 – derült ki az előzetes eredmények ismertetésekor a BBC híradása szerint.
„Nagy nap ez az emberiségnek és a tudománynak” – közölték a fejlesztő cégek, akik azt tervezik, hogy a hónap végéig sürgősségi jóváhagyást kérnek az oltóanyag felhasználására.
A vakcinát hat országból 43 500 emberen tesztelték, és eddig nem merültek fel aggályok a biztonságával kapcsolatban.
Két adagra van szükség, három hét különbséggel. A vizsgálatok – az Egyesült Államokban, Németországban, Brazíliában, Argentínában, Dél-Afrikában és Törökországban – azt mutatják, hogy a második adag után hét nappal 90 százalékos védettséget érnek el.
A Pfizer úgy véli, ez év végéig 50 millió, 2021 végéig pedig körülbelül 1,3 milliárd adagot tud majd gyártani és leszállítani. Vannak azonban logisztikai kihívások, mert a vakcinát -80 Celsius fok alatt kell tárolni.
A cégek szerint november harmadik hetére elegendő adat áll majd rendelkezésükre ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration - FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához (Emergency Use Authorization - EUA).
Azt azonban hangsúlyozták, hogy maga az elemzés még nem a végső, mindössze az első 94 jelentkező adatain alapul, a vakcina pontos hatékonysága még változhat.
Ez az eredmény „az innováció, a tudomány és az egész világra kiterjedő együttműködés győzelme” – idézték a közleményben Ugur Sahint, a Biontech társalapító-vezérigazgatóját.
A Németországba Törökországból bevándorolt szakember a többi között rámutatott, hogy a DMC előzetes elemzése éppen a SARS-COv-2-járvány második hullámának közepette készült el. Ez még inkább kiemeli annak jelentőségét, hogy a fejlesztés a világjárványból a „normalitásba” visszavezető utak egyikét jelentheti – fogalmazott.
Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott mainzi Biontech és a New York-i központú Pfizer Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja a világjárvány első heteiben kezdődött. A vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel - PEI) áprilisban adta meg az engedélyt az oltóanyag emberi tesztelésére. Az Egyesült Államokban májusban kezdődtek a klinikai tesztek.