Tegyük fel, hogy 65 millió évvel ezelőtt az a bizonyos aszteroida, amelyik eltörölte a földről a dinoszauruszokat, egy kicsit más pályán mozog. Vajon meddig jutottak volna el a dinók, ha kapnak még pár millió évnyi esélyt a sorstól? Ők jutottak volna el először a Holdra? Egy dinóagyban fogant volna meg a relativitáselmélet gondolata? Az ehhez hasonló kérdések már több mint négy évtizede foglalkoztatják a kutatókat, és a téma nemrégiben ismét előtérbe került, köszönhetően a Journal of Comparative Neurology című folyóiratban megjelent két elemzésnek. Ezek a tanulmányok – melyekről a Scientific American közölt elemzést – új megvilágításba helyezik a dinoszauruszok kognitív képességeit és azok lehetséges korlátait.
Az egyik tanulmányban Suzana Herculano-Houzel, a Vanderbilt Egyetem agykutató intézetének munkatársa kiszámította a dinoszauruszok palliumában – ez az emlősök agykéregének felel meg – lévő neuronok valószínűsíthető számát. Az eredménye azért érdekes, mert ez az agyi struktúra felel a fejlett kognitív funkciókért. A kutatások azt sugallják, hogy nem az agy mérete, hanem az ezeken a területeken található neuronok száma ad képet – bár csak hozzávetőlegesen – az állat lehetséges kognitív képességeiről. A madarak például annak ellenére, hogy nagyon kicsi a fejük, sűrűbben telepített agysejtekkel rendelkeznek, mint sok emlős, és így nagyjából annyi neuronnal rendelkezhetnek, mint a főemlősök. Ennek eredményeként egyes madarak, például a papagájok és a varjúfélék nagyszerű kognitív képességeket mutatnak, amelyek a legokosabb emlősállastokéhoz hasonlíthatók.
A madarak a dinoszauruszok leszármazottai, ezért a kutatók őket tanulmányozva igyekeznek következtetéseket levonni a hajdan élt dinoszauruszok agyi működéséről. Számos ma élő madár- és hüllőfaj agymérete, az idegsejtek száma és a testméret közötti összefüggést összehasonlítva – valamint a kihalt dinoszauruszok rendelkezésre álló fosszíliáit figyelembe véve – Herculano-Houzel arra a következtetésre jutott, hogy egy olyan nagy dinoszaurusz, mint a Tyrannosaurus rex palliumában, két-hárommilliárd idegsejt lehetett, ami a páviánéhoz hasonló szám. Ha ez így van, akkor lehetséges, hogy a nagy dinoszauruszok rendkívül intelligens állatok voltak. Ezért elképzelhető, hogy megfelelő körülmények között semmi sem akadályozhatta volna meg a „dinoszaurusz sapiens” kialakulását. Herculano-Houzel szerint a T-rexek az idegsejtek száma alapján kognitívan ugyanolyan rugalmasak lehettek, mint más mai állatok, amelyek hasonló számú idegsejtekkel rendelkeznek, úgymint a makákók, páviánok és a bálnák. A kutató szerint ez alapján elképzelhető, hogy a dinoszauruszok képesek lehettek az eszközhasználatra és akár tervezésre is.
Csakhogy, az agykéregben lévő neuronok magas száma önmagában nem elég az üdvözüléshez. Az intelligencia alakulására az agy felépítése is nagy hatással van. És ez lehetett a dinoszauruszok Achilles-sarka, állítja Anton Reiner, a Tennessee-i Egyetem anatómiai és neurobiológiai tanszékének munkatársa. Reiner szerint nem valószínű, hogy a dinoszauruszok a miénkhez hasonló kognitív képességeket fejleszthettek volna ki, akkor sem, ha ma is ők uralnák a bolygót.
Az emlősök és a dinoszauruszok 350 millió évnyi különálló evolúció során két meglehetősen eltérő módot találtak a kognitív funkciók megszervezésére. Az emlősök agyában kialakult az úgynevezett neokortex, amelyben az idegsejtek viszonylag vékony és tömör oszlopokba szerveződnek. Az egyes oszlopok különböző részei rövid távolságon belül képesek kommunikálni egymással. Az emlősök agyára úgy is gondolhatunk, mint egy moduláris szuperszámítógépre, amelyben új elemek hozzáadásával könnyen növelhető a számítási teljesítmény. Ezzel szemben a ma élő dinoszauruszok, nevezetesen a madarak agyi szerveződése kevésbé kompakt. Azok a funkciók, amelyeket az emlősök agykéregének egyetlen oszlopa végez, különálló sejtcsoportok kommunikációját igénylik. Ez a struktúra tökéletesen működik mindaddig, amíg viszonylag kevés agyterületet kell kezelni. De ha az agyi képességeket egy bizonyos ponton túl bővítjük, akkor Reiner szerint a struktúra sokkal összetettebbé és kevésbé hatékonnyá válhat, mint az emlősöknél. A korábbi hasonlattal élve: ez olyan, mintha a szuperszámítógépünk sok, különálló épületben lévő számítóközpontból állna, amelyeket hosszú kábelkötegek kötnek össze.
Reiner szerint ezért az olyan állatok, mint a papagájok vagy a varjúfélék a madáragy kognitív képességének felső határának közelében lehetnek. E határon túl az új agyterületek hozzáadása az agy hatékonyságának csökkenéséhez vezetne. És ha a dinoszauruszoknak hasonló agyi felépítésük volt, akkor okosak lehettek ugyan, de olyan okosak, mint mi, nem.
