Nem áll ki még egyszer vitázni Kamala Harris alelnökkel Donald Trump, a Republikánus Párt elnökjelöltje – jelentette be a Truth Social-ön.
Posztjában azt írta:„Kamalának arra kellene összpontosítania, hogy mit kellett volna tennie az elmúlt közel négyéves időszakban. Nem lesz harmadik vita!”
Emlékeztetőül: Trump júniusban Joe Biden jelenlegi elnökkel, akkori demokrata elnökjelölttel vitázott. A legtöbb elemzés szerint a vitából Trump jött ki győztesen, Biden ugyanis többször szemmel láthatóan küzdött a korából adódó problémákkal, igaz, Trump sem szerepelt túl acélosan, mégis, a demokraták akkor döbbentek rá, hogy Biden jelölése tarthatatlan.
Biden – részben a vita hatására – azóta visszalépett az elnökjelöltségtől, amit átadott Kamala Harrisnek, aki kifejezetten erőteljes kampányt visz Kedden már ő vitázott Trumppal, amit a legtöbb elemzés, és a szavazók jó része szerint Harris nyert, vannak olyan kutatások, amelyek szerint az előnye immáron öt pontos Trumppal szemben.