A józsefvárosi vezetés korábban 50 milliós bírságot kapott.
Belföld
A miniszterelnök szerint „ha a multikulturális kordivattal úszol, mindent elvesztesz, ami fontos az életben”.
Csütörtökön a főváros belterületein már meglehet a 25 fokos napi középhőmérséklet.
A médiahatóság kizárólag a jogalkotói akaratot követheti – indokolta ítéletét a Kúria.
Azt kell mondani, hogy a házasság előtti szex az bűn, miközben mindenki szeretkezik jobbra-balra egyházon belül is – mondja Kadlecsik Zoltán a szolgálatát elhagyó lelkész.
Újra lehet menetjegyet is venni a járművezetőknél.
Gyurcsány Ferenc szerint pedig már nagyon látszik a fideszeseken, hogy „tele a gatya”.
Az IT-cég az Antenna Hungáriával és az Appsters Kft.-vel közösen nyerte el a megrendelést.
A Jobbik elnöke szerint rengeteg gyűlölködő üzenetet kap ellenzékiektől.
Másodjára hosszabbították meg a járványügyi készültséget.
Az első oltásukat megkapó személyek száma szerdáról csütörtökre 12 799 fővel nőtt.
Tavaly augusztusban a rendőrség már őrizetbe vette Jimmy Lait, az Apple Daily alapítóját is.
Kétszintes, számítógépes rendszerrel távvezérelhető, több ezer tő növény termesztésére szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki. Még lift is volt.
Az innovációs minisztérium 2020-ban több mint 130 milliárdos támogatással segítette a céget.
Első fokú ítélet született az ügyben.