A kormány 300 százalékos társasági nyereségadóalap-kedvezményt adna.
Belföld
Észak-Koreát vagy Líbiát előszeretettel szankcionálja az Unió és most minden bizonnyal erre a sorsra fog jutni Fehéroroszország.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között, de általában 23 fok körül alakul.
Bortnyik Sándor Géplovag című alkotása 150 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria szerdai aukcióján Budapesten.
Ferencváros polgármestere szerint beszédes, hogy a Fidesz még mindig nem talált ki kommunikációs paneleket.
Magyarország a WHO ajánlását alkalmazza a covid áldozatainak besorolásánál, ugyanúgy, ahogy a világ általában. Azaz a rettentően sok magyar áldozat nem adminisztrációs tünet, hanem maga a szomorú valóság.
Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út lett.
Az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon vett részt beszélgetésekben.
Zéró toleranciát hirdetnek ellene
A bíróság elrendelte a 21 éves magyar férfi letartóztatását.
Elmondta, csak június 22-ig már 20 helyszín van a naptárjában, de az előválasztás végéig összesen több mint 100 helyre fog eljutni.
A Fidesz 29 százalékon áll a teljes népességben, az ellenzéki pártok közötti versenyben a kutatás szerint érdemi változás nem történt.
Jámbor András mellett Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely is beszédet mond.
Jelentősen változnia kellene az osztrák szabályoknak ahhoz, hogy hosszú távon elfogadhassák a magyar védettségi igazolványt, amelyben nincs benne az oltóanyag típusa és a második oltás.
Azért tudnak segíteni, mert Magyarországon van elegendő oltóanyag ahhoz, hogy mindenkit be tudjanak oltani, aki regisztrált – mondta.