Több váltóállítási, biztosítóberendezési hiba nehezíti a forgalomszervezést.
Belföld
Egyetlen vizsgált településen sincs emelkedés.
Álmában rontott áldozatára a támadó.
Az Információs Hivatal arról tájékoztatta a külügyminisztert, hogy nem vásároltak a Pegasus-szoftverből.
Halász János szerint csak politikai hangulatkeltés zajlik.
A Direkt36 hétfőn megírta, hogy az ellenzéki polgármester is a célpontok között volt.
A politikus szerint a magyar kormány harminckét év után ismét állampolgárai ellen kémkedik.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke lapunknak azt mondta, ha a kormány nem működik együtt, azt beismerő vallomásnak veszik.
Pár perc alatt reagáltak lapunk Pegasus megfigyelési üggyel kapcsolatos kérdéseire. Sokat azonban nem tudtunk meg róla.
Az igazságügyi miniszter provokációt kiáltott, majd cenzúrázni is akart.
Az első Orbán-kormány oktatási minisztere, a tudományos akadémia volt elnöke a tegnap kirobbant botrányra reagált: az Orbán-kormány újságírókat és politikai ellenfeleit hallgatta le.
A legutóbbi globális megfigyelési botrányt kirobbantó kiberbiztonsági tanácsadó külön Twitter-posztot szentelt a magyar kormánynak.
Hétfőn ismét közölték az összesített hétvégi adatokat.
Reggel még arról tájékoztattak, hogy zavartalan a vonatközlekedés. Ezúttal egy biztosítóberendezés hibásodott meg.
Az agrárminiszter szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy az erdők megőrzéséhez a gazdálkodók tönkretételét jelentő diktátumokon keresztül vezet az út.