Magyarországra 2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől, akár a tervezettnél is nagyobb mennyiségben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Aleksandar Antic szerb bányászati és energiaügyi minisztert.
Belföld
Ha testben nem is, de lélekben itt vannak a világban szétszóratott magyarság képviselői is, jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, Latorcai János. Felszólalt Kövér László és Áder János is.
Aljakszandr Lukasenka és Orbán Viktor megvitatják a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztésének és közös projektek megvalósításának lehetőségeit.
406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.
Gulyás Gergely beszélt arról is, tervezik-e teljesíteni az Európa Tanács korrupcióüldözésre vonatkozó javaslatait. A következő kormányinfón már jelen lehetnek majd az újságírók. A miniszter azt mondta, „cigánybűnözés” nincs, cigány bűnözők viszont vannak. A veszélyhelyzet megszűnése után is marad a sávos vásárlás.
„Generálisan” és azonnali hatállyal engedélyezik autós koncertek megtartását.
A kormány arra törekszik, hogy minél több kormányzati szervet költöztessen fel a budai Várba.
Több mint tíz év után változott a miniszterelnök fizetése! Orbán Viktor márciustól 50 forinttal kevesebb fizetést kap.
Egy percre megáll a budapesti közösségi közlekedés ma délután, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.
Zivatarok is lehetnek.
A szarvas- és őzhús alapanyagot a kórházak, mentőállomások, idősotthonok dolgozói között osztották, osztják szét.
A Demokratikus Koalíció már korábban jelezte, nem mennek el az ülésre.
A Jobbikkal szakító politikus továbbra is állítja: nincs köze a konfliktusoknak a kilépéséhez. Jakab Péter elnöki tevékenységét nem akarja megítélni.
A Richter-skála szerinti 3,5-es magnitúdójú rengést mértek a szakemberek.
Azt kérik a képviselőktől, hogy jelenlegi formájában ne szavazzák a törvénytervezetet.