A kormány az operatív törzs javaslatát elfogadva úgy döntött, hogy a koronavírus járvány miatt indokolt elrendelni a veszélyhelyzetet.
Belföld
Felfüggesztik az első ajtós felszállást a BKV járatain, a hajléktalan szállók működési rendjét átalakítják, a fővárosba érkező külföldieket angol nyelven tájékoztatják.
Az orvosok korfája magas, 60 évnél idősebb, ezért ők veszélyeztetettebbek. Az alacsony bérek miatt az önkéntes túlmunka felmondása is szóba került.
A férfi egy 400 lóerősre átalakított autóval hajtott ránkénti 145 kilométeres sebességgel, és nem tudta megállítani a járművet, így ütötte el a gyalogosokat.
Hamarosan dönt a kormány a javaslat elfogadásáról.
Más tárgyalásokat általános jelleggel egyelőre nem érint az intézkedés, ám amennyiben szükséges, kiterjesztik azokra is.
Az új diagnosztizált a Debrecenben élő brit férfi kontaktja volt, a nő már napok óta a Szent László kórházban van elkülönítve.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az áldozat vélhetően egy férfi volt.
A koronavírus terjedése és az ebből fakadó társadalmi pánik leglátványosabban a globális turizmust veti vissza.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 20 fok között alakul, de keleten, délkeleten kissé hidegebb lesz.
Az emberi erőforrások minisztere hat nappal a koronavírus megjelenése után hívta össze a tanácskozást.
Elbocsátás, fizetés nélküli szabadságolás, a fizetési határidők kitolása – a Wizz Airt is elérte a koronavírus. A fapados légitársaság a legérzékenyebb vevőkörre építette üzleti modelljét, amiért most nagy árat kell fizetnie. A krízis fájhat a Malév GH-nak is.
A 24.hu információi szerint már zajlik a renoválás, még éjszaka is dolgoznak.
Az M4 Sport csatorna munkatársát magas lázzal szállították kórházba. Értesüléseink szerint további tizenkét embert tartanak megfigyelés alatt.
A szervezők reményei szerint hamarosan meg tudják tartani a holokauszt áldozatairól való megemlékezést.