„Egy szivárványkoalíciót jóval nehezebb irányítani, mintha csak egy párt lenne a hátam mögött, mindenkinek megvan a saját érdekérvényesítő képessége.” – mondja Nyirati Klára, Baja új, ellenzéki polgármestere.
Belföld
Jakab Péter elnöki posztja biztosra vehető volt. Az esti órákra az is kiderült, hogy az elnökségbe is az ő emberei kerültek be.
A szokásos menetben folydogált a műsor, éppen a harmadik hír megvitatásánál tartottak a műsor szereplői, amikor Niedermüller a Fidesz ellenségkép-keresése kapcsán súlyos, kirekesztő kijelentésekre ragadtatta magát...
Kincses Gyula, a MOK elnöke lapunknak elmondta: a Cser Ágnes vezette szakszervezettel közösen folytatják a bértárgyalásokat a szaktárcánál.
Reálértéken számolva a balliberális kormányok szocpolja jóval nagyobb segítséget jelentett, mint a 2016 óta létező csok.
Az ominózus ügyvédi iroda dolgozott már az MTVA-nak és a Kliknek is.
A papírforma érvényesült. Az alelnökök megválasztása hoz nagyobb izgalmakat.
Vasárnap Győr szavaz: a szexbotrányba keveredett és utána lemondott Borkai Zsolt utódját választják meg a polgármesteri posztra. Pollreisz Balázs, az ellenzék jelöltje átvilágítást ígér, és hogy nem lesznek újabb csontvázak.
Vasárnap Győr szavaz: a szexbotrányba keveredett és utána lemondott Borkai Zsolt utódját választják meg a polgármesteri posztra. A fideszes Dézsi Csaba András szerint a Borkainál megismert kapcsolati háló nem olyan nagy, pillanatok alatt el lehet ollózni a szálait.
Az intézmény vezetője decemberben nyugdíjazta Imreh Domonkos főorvost, ami miatt az Emmi vizsgálatot indított.
Az ellenzéki többségű önkormányzat több vezető menesztését kezdeményezte, a fideszes polgármester szerint politikai tisztogatás folyik.
Több késszúrással végzett apjával, majd értesítette a rendőrséget a 15 éves fiú.
Új reprezentatív szakszervezet létrehozásával szorítaná ki az egészségügyi érdekképviseletet monopolizáló Cser Ágnes-féle MSZ EDDSZ-t a Magyar Orvosi Kamara.
Nem az a fontos, hogy a Fidesz- vagy az MSZP-kormányhoz kötődik-e egy ügy, hanem az, hogy történt-e korrupció – erről is beszélt Kerpel-Fronius Gábor. Interjú a főpolgármester-helyettessel!
A gyermekjogi bizottságában kérdezték a magyar kormány képviselőjét a fejleményekről.