A Fidesz kommunikációs stratégiáját tartja rémisztőnek – írta.
Belföld
Városvezetőként is tovább praktizálhatnak Dézsi Csaba András.
Érvénytelenül mondta fel a cég a plakátszerződést.
A helyiek azt sem tudják, hol lett volna a baromfivágóhíd, melynek alapkövét a fideszes Boldog István rakta le.
A lap szerint csaknem háromszorosára nagyította a kormány a kárt.
Egy miniszter, Kásler Miklós is részesült a plusz pénzben.
Dani SMA-s. Végre megkaphatja az állapotromlást megállító kezelést, de sok sorstársának ez még mindig nem adatik meg.
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi választást. Azt mondta, a Borkai-korszak után olyan Dézsi-korszakot szeretne, ami olyan mint egy virágoskert. Vannak gyomok is, amelyeket ki kell gyomlálni.
A polgármester állítja: ezért halt meg egy ember. A mentők szerint kollégáikat már telefonon fenyegették. Az ügyet a rendőrség vizsgálja.
A párt érdemben nem reagált még a bírált kijelentésekre, de egy korrekt beszélgetés során is tisztázódhatna az ügy.
Délután 15 óráig a választásra jogosultak 30 százaléka adta le a voksát valamelyik jelöltre Győrött, a ma megrendezett időközi polgármester-választáson.
A kormány kitart amellett, hogy a jogerősen megítélt 100 milliós kártérítés helyett képzéseket kapjanak a mára már fiatal felnőttek.
Továbbra is rács mögött maradnak a fideszes Boldog István körüli figurák.
Gyurcsány Ferenc pártja menteni próbálja a menthetetlen, de sajnos csúsztatással teszi.
Az országos tiszti főorvos vasárnapi tájékoztatása szerint egyelőre nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről, egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak.