Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki.
Belföld
Az extrém mennyiségű csapadék miatt péntek este óta a megye tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek.
A IX. kerület addig nem tekinti a portált sajtópartnernek és semmilyen ügyben nem nyilatkozik.
A Vas megyei Nemeskolta és Sorkifalud között történt a baleset.
14-gyel nőtt az aktív fertőzöttek száma. 68 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 5-en vannak lélegeztetőgépen.
80-100 mm-t meghaladó csapadékösszeg is lehet egyes helyeken.
A mérkőzés után még hét gyanúsítottról számolt be a rendőrség, ezúttal viszont nem közölték, hogy hány gyanúsított van.
A törvényszék szerint ugyanis fennállhat a bűnismétlés lehetősége.
Mintegy három órát vonultak a Karmelita kolostorig, ahol hatan is felszólaltak. A rendezvény végével a tömeg lassan feloszlott.
A Budapesti Közlekedési Központ igazgatósága pénteki ülésén jóváhagyta a felújítás kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását.
Több ezer ember kísérte végső útjára pénteken délelőtt Cserdi polgármesterét a négyszázfős baranyai falu temetőjében.
Az igazgatóság elnöke úgy véli: mindent megtett a felmondási hullám elkerüléséért.
A dokumentumot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Németh Sándor vezető lelkész írta alá pénteken Budapesten.
Sem Szombathy Pál, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, sem Sztankóczy András, az igazgatóság tagja nem folytatja a munkát a cégnél azok után, hogy gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott – tudta meg a Magyar Hang.
Miközben épp tömeges felmondás volt az Indexnél. Schmidt Mária lapunknak azt mondta, neki semmi köze a portálhoz.