Megtisztelő, hogy három párt is felkért listájának vezetésére, illetve felajánlotta a második helyet. Miután nagyon fontosnak tartom Ferencváros képviseletét a Fővárosi Közgyűlésben, és mert a választási szabályok megváltoztatása miatt polgármesterként oda bejutni más módon nincs lehetőségem, alaposan megfontolom, mielőtt döntök, hogy melyik felkérést fogadom el. Elsősorban a kabinetem tagjaival beszélek, akik között ott vannak a pártok képviselői is. Őket ebben a minőségükben, és mint ferencvárosiakat is érinti a döntés, hiszen mindannyiunk számára fontosak a kerület érdekei – mondta a Magyar Hangnak Baranyi Krisztina. – Nemcsak politikusokról van szó, hanem elsősorban olyan emberekről, akiknek véleménye fontos számomra, esetleg voltak már hasonló helyzetben. Azért is igyekszem megfontoltan, minden szempontot figyelembe véve meghozni döntésemet, mert igazából megleptek a felkérések, és ha az egyik felkérést előbbre, a másikat hátrébb sorolom, akkor konfliktus keletkezhet ott, ahol annak nincs helye.
A független polgármester vasárnap Facebook-bejegyzésben írt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt felkéréséről. A párt a nyári önkormányzati választáson való szereplésre kérte fel. A politikus kérdésünkre elmondta, két másik párttól is érkezett hasonló felkérés, de miután azok nem nyilvánosan érkeztek, azokat egyelőre nem nevezheti meg. Arról is beszélt, hogy lassan ideje meghozni a döntést, amely már ezen a héten megszülethet, de a jövő héten mindenképpen.
Kérdésünkre a IX. kerület vezetője azt is elmondta, hogy a Magyar Péter által a közelmúltban indított mozgalomhoz való csatlakozás sem jelentene megoldást ebben a dilemmában: – Tíz éve politizálok, jó ideje függetlenként, miután 2018-ban megszűnt a pártom. A munkámat elvégeztem, felépítettem valamit, nem gondolom, hogy egy olyan szerveződés kellene a hátam mögé, amelyet nem ismerek. Sem Magyar Péterről, sem mozgalmáról nem tudok semmit. Úgy gondolom, azoknak az ellenzéki politikusoknak, akik folyamatosan dolgoznak, eredményeket tudnak felmutatni, és ezzel ismertséget, népszerűséget szereznek, nincs szüksége valamiféle harmadik erőre.
Baranyi Krisztina az ellenzéki előválasztások kapcsán kialakult vitákról a következőket mondta: – Nagyon szomorúan látom, hogy ugyanaz folyik mint a megelőző harminc évben. Vagyis a pártok országos és fővárosi szinten vetélkednek a helyekért, és nem azt nézik, ki az a jelölt, aki helyi, illetve országos szinten beágyazott, tehetséges, ismert és elismert, hanem alkudoznak egymás helyeire: támogatásért támogatást ajánlanak. Megpróbálják fenyegetésekkel, alkudozásokkal tető alá hozni az egyes városokban felálló képviselő-testületeket, polgármestereket. Ez nem a jó út. Ahol pedig nem sikerül egyezségre jutni, ott sem a jól bevált előválasztással akarnak döntést hozni a jelöltekről, mert akkor másutt nem tudnának egyeztetni saját jelöltjeik támogatásáról. Így pedig oda jutunk, hogy az egyezkedés vége a kudarc. Pedig az előválasztás a legjobb módja, hogy a Fidesszel szemben a legtehetségesebb jelöltet állítsa az ellenzék.