A Fidesz Rogán Antal államtitkárát, Dömötör Csabát jelöli a nőverő botránya miatt lemondott Győrffy Balázs megüresedett európai parlamenti képviselői helyére.
A kormánypártoknál azt követően vált szabaddá egy mandátum, hogy Győrffy Balázs lemondott minden tisztségéről és távozott a közéletből, miután egy budapesti szórakozóhelyen megütött egy nőt. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást Győrffy ellen, aki az eset után azt írta, „elfogadhatatlan és vállalhatatlan”, amit tett.
A Fidesz-KDNP 11 mandátumot szerzett a júniusi EP-választáson, a listájára az összesen megszerezhető mandátumok számával megegyező számú képviselőjelöltet, 21 főt jelölt a pártszövetség. Dömötör Csaba neve itt nem szerepelt. Dömötör az elmúlt 9 évben a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkáraként dolgozott, 2018 óta országgyűlési képviselő. Kormányzati megbízatását megelőzően több évig a brüsszeli Fidesz-delegáció munkáját segítette. Politikai pályafutása elején a Fidelitas külügyi kabinetét vezette, emellett két évig volt elnöke az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének.