Elkaszálták a DK ingyenes tesztelést célzó népszavazási kezdeményezését
Budapest, 2020. február 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

– A fideszes többségű Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ma elutasította a Demokratikus Koalíció népszavazási kezdeményezését, amelyet a mindenkinek járó, ingyenes koronavírus-tesztért indítottunk – közölte a párt a Magyar Hanghoz is eljuttatott közleményében.

Gyurcsány bejelentette: népszavazást kezdeményeznek arról, legyenek-e ingyenesek a koronatesztek
Hutter Marianna

Gyurcsány bejelentette: népszavazást kezdeményeznek arról, legyenek-e ingyenesek a koronatesztek

A DK elnöke szerint nem nemzeti konzultáció, hanem népszavazás kell arról, kell-e ingyenes koronavírus-teszt.

Néhány hete maga a pártelnök, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök jelentette be, azt kell javasolni (...), hogy rendes, közjogi értelemben kötelező érvényű népszavazási folyamatot indítsunk el annak érdekében, hogy a nép kikövetelje önöktől, hogy ingyenes teszt járjon mindenkinek, aki úgy gondolja, veszélyben van.

Mint a párt közleménye állítja „az NVB indoklása bepillantást enged a diktatúrák és a nép viszonyába: szerintük ez kormányrendeleti hatáskör, amibe az emberek nem szólhatnak bele”. – A kormány tehát előbb a járványvédelmi szakemberek véleményét vette semmibe, amikor nem kezdett ingyenes és tömeges tesztelésbe, most pedig semmibe veszi az emberek akaratát is, akik joggal tartanak igényt a befizetett adóikból vásárolt tesztekre – jegyezték meg kijelentve, a Kúriához fordulnak az NVB döntése miatt.

Az ügyben az NVB is közleményt adott ki. Mint írták, a kérdés nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik, hanem a kormányéba, de országos népszavazást csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani, a kormány hatáskörébe tartozóban nem. Emellett az NVB megítélése szerint a kezdeményezés nem felel meg az egyértelműség követelményének, mert a kérdésből az a téves következtetés is levonható, hogy jelenleg nem érhető el ingyenes PCR-teszt.