A 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták.
Belföld
A hőmérséklet délután általában 2 és 6 fok között alakul.
Bár a kormány kommunikációja szerint a járvány második hullámát már felkészülve várta az ország, épp az őszi hónapokban sikerült behoznunk a dél-európai államok szomorú statisztikáját.
Kórházigazgatókat nevezett ki a miniszter, aki beszélt az egészségügy átalakításáról is.
Kidobott pénz a közvélemény-kutatást, amiben megkérdezik, hogy ki milyen vakcinát szeretne.
Az Állami Számvevőőszék szerint nem zárható ki, hogy nem engedélyezett források felhasználásával tisztességtelen előnyhöz juthattak más pártokkal szemben.
A nyomozás ideje alatt újabb bűncselekményekkel vádolták meg, és engedély nélküli vezetésen is rajtakapták.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásban kezdeményezi a mesekönyv használatát tiltó polgármesteri utasítás hatályon kívül helyezését.
Nem vett el a hátrányos helyzetű gyerekektől sok lehetőséget a koronavírus, mert eleve nincsen sok lehetőségük – mondja az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Interjú!
Az érdekvédelmi szervezet szerint félreérthető a „pedagógus” kifejezés, és követelik, hogy a kormányzat tisztázza: mely fenntartókra, intézménytípusokra terjed majd ki a tesztelés.
A Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását, de a döntés a védő fellebbezése miatt nem végleges.
Egyelőre úgy tűnik, a gyors beavatkozásnak köszönhetően csak a felszín közelében észlelhető a szennyezés, de a pontosabb eredmények érdekében laboratóriumi vizsgálatokat végeznek.
Másutt emelkedik, nálunk úgy tűnik, platóhoz ért a járvány. A tiszti főorvos az oltások bevezetésével kapcsolatosan dolgozott, ezért nem vett részt mostanában a tájékoztatókon.
Közúti ellenőrzés során akadt fenn a 37 éves nő, aki beismerő vallomása szerint a legalább 71,8 gramm kábítószert értékesíteni kívánta.
Egyértelmű adatok mutatják, hogy a levegőszennyezettség és a koronavírus-járvány terjedése összefügg: ahol rosszabb a levegő minősége, ott a koronavírus is jobban tud terjedni – közölte Dorosz Dávid, a párt elnökségi tagja.