Felszámolták az Erzsébet-utalványok forgalmazóját, forrás nélkül maradt a nyugdíjasok üdültetése

Felszámolták az Erzsébet-utalványok forgalmazóját, forrás nélkül maradt a nyugdíjasok üdültetése

A felújítás alatt álló zánkai Erzsébet-tábor strandja 2021. április 16-án, az előtérben Kutas László Evezős fiú című szobra (1979) (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Végelszámolással megszűnt az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt., így forrás nélkül maradt a nyugdíjasok szociális üdültetése. A korábbi évek kimutatásai szerint a nyaraltatásra szánt pénzekből bőven jutott NER-közelieknek is.

Tudja valaki, mikor lehet majd jelentkezni az idei Erzsébet-programra? – szinte mindennap felteszik ezt a kérdést a szociális üdültetéssel foglalkozó Facebook-csoportokban, hivatalos helyről azonban még senki sem kapott választ. Az érdeklődés nagysága jól mutatja, sokan csak akkor engedhetnek meg maguknak néhány napos belföldi nyaralást, ha azt az állam is támogatja.

Lapunk információi szerint azonban végnapjait éli a rendszerváltás óta létező szociális üdültetési rendszer eddigi formája: a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők számára meghirdetett programok idén kifutnak, így ők könnyen pihenési támogatás nélkül maradhatnak.

A Népszava korábbi cikke szerint már tavaly is csak 6500 nyugdíjas élhetett a lehetőséggel, miközben az elmúlt években még több tízezren vették igénybe a kedvezményt. – Elképzelhető, hogy idén még kiírnak valamilyen pályázatot a maradék pénz terhére, de állami támogatás nélkül jövőre már szinte biztosan nem lesz fedezet erre. A pontos pénzügyi helyzet majd az üdültetés szervezéséért felelős Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) május végi kuratóriumi ülésén derül ki – fogalmazott forrásunk. (A gyerekek pihenési támogatását az elmúlt években áttették az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz, így ezek a programok továbbra is működnek.)

A nyugdíjasokat és a fogyatékkal élőket érintő üdültetési kassza akkor ürült ki szinte teljesen, amikor a nemzetközi bíróság döntése következtében a kormány kénytelen volt megszüntetni a program pénzügyi alapját adó Erzsébet-utalványokat. A magyar állam ugyanis ezzel jogszerűtlenül hozta előnybe a hazai cégeket a multikkal szemben. A szelvényeket árusító Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. azonban az üdültetési rendszer alapját jelentette: a cég a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdonában volt, az értékesítéséből származó bevételt pedig – a működést leszámítva – csak kedvezményes nyaraltatásra lehetett költeni.

Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. megszüntetését még tavaly kezdeményezték, idén januárban pedig a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága ki is vezette a cégjegyzékből a vállalatot. A zárómérleg adatai szerint a 2020-as évet mínusz egymilliárdos adózás előtti eredménnyel zárták. A cég felszámolása ugyanakkor azt is jelentheti, hogy rejtve marad a korábbi költések egy része, a vállalatot ugyanis igen sok bírálat érte a nehezen átlátható kiadások miatt. (A lapunk által ismertetett adatokat – amelyek a támogatási szerződésekre terjednek ki, tehát nem az összes kiadásra – csak többéves jogi eljárás után adta ki az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.)

Az a beszámolókból, valamint a cégmérlegekből már kiderült, hogy az utalványok forgalmazásából 2015 és 2018 között nagyjából 6,5–12 milliárd közötti árbevétel keletkezett évente, miközben a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (a 2016-os évet leszámítva) csak évi nagyjából 2 és 4,5 milliárd forint közötti bevétele keletkezett a kapcsolt vállalkozásokból.

A kiperelt támogatási szerződések azt mutatják – bár mindenre nem adnak magyarázatot –, hogy az üdültetésen kívül másra is jutott. A kedvezményezettek között több színház is megtalálható, valamint az az Oikosz Alapítvány is, amely az utalványforgalmazótól kapott 10 millió forintos támogatását Stefka István Ötvenhat arcai című könyvének megjelentetésére fordította. Az alapítvány a Pesti Srácok című kormánypárti portállal működtet közös gyakornoki programot, és jelenleg az Oikosz képviselője Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója, Szarvas Szilveszter, a portál hírigazgatója és Nagy Ervin egykori politikus, filozófus is.

Hat évvel ezelőtt például százhúsz millió forintot kapott az Alapítvány a Magyarországi Németajkú Református Gyülekezetért nevű szervezet, amelynek azóta Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter lett a vezető lelkésze. A pénzt akkor karitatív célokra, programszervezésre, tanulmányi ösztöndíjra, valamint a gyülekezet épületében található orgonára költötték.

Jutott 20 millió forint a Magyar Ház Alapítványnak is, amely – 2015-ös beszámolója szerint – abban az évben egyebek mellett a Szkítia-Ker Kft.-nek adott támogatást a magyar történelemmel kapcsolatos könyvek kiadására. Az alapítvány értékesíti egyébként – tavalyi közzétételük szerint – a Magyar Demokrata című lap tartalmait is.

A lista szerint tízmillió forintot kapott 2017-ben az Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft. is, amelynek vezetője a cég adatok szerint az a Rózsa István, aki az ATV igazgatóságának is tagja. Megkérdeztük, hogy a vállalat mire fordította a pénzt, ám lapzártánkig nem érkezett válasz.

A Sztehlo Lili Kulturális Egye[1]sületnek is jutott 1,5 millió forint, a szervezet vezetője Bernyák Adrienn XII. kerületi fideszes politikus. Az egyesület arra az évre vonatkozó beszámolójából nem derült ki, mire ment az összeg, de más helyen a nagyobb eredményeik között említik, hogy pótolták a II. világháborúban elpusztult Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplom Szent Erzsébet-üvegablakát.

Képzőművészeti célokra ment az a 45 millió forint is, amelyet a Belvedere Meridionale Alapítvány kapott: a szervezet az Árpád és vezérei szoborkompozíció elkészítésére fordította az összeget.

Kiszervezték a teljes vagyont

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány anyagi elsorvasztása több évtizeden keresztül folyt, és részt vett benne mindkét politikai oldal, valamint némelyik szakszervezet is. A kormányzati döntések jóváhagyását ugyanis időnként a szervezet kuratóriumában lévő érdekképviseletek egy része is támogatta. (A 12 tagú testület felét a kormány, másik felét a szakszervezetek töltik fel tagokkal.)

A rendszerváltás után az alapítványra bízott állami üdülővagyont lényegében teljesen kiszervezték, a Hunguest-szállodák néven ismert ingatlanok egy része például – Leisztinger Tamás milliárdos üzletember érintésével – már Mészáros Lőrinc oligarcha érdekeltségébe tartozik. A kiárusítás nemcsak az üdülőkre, hanem az alapítvány által használt ingatlanokra is kiterjedt, a földhivatali papírok szerint ugyanis már eladták a szervezet budapesti Hermina úti, valamint Podmaniczky utcai ingatlanait is. Az ezekért kapott összeget a korábbi hírek szerint beforgatták az üdültetési programokba.

A fonyódi és a zánkai gyereküdülőket sem az MNÜA kapta meg az államtól, hanem az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz játszották át teljesen ingyen. Felújításuk jelenleg is folyik több mint 20 milliárd forintos állami támogatásból, az ügylet pikantériája pedig az, hogy néhány év múlva akár el is adhatják az ingatlanokat. Ez az alapítvány is kötődik a kormánypártokhoz: az alapítói jogokat a Kiss-Rigó László püspök vezette Szeged–Csanádi egyházmegye intézményfenntartója gyakorolja, amelynek főigazgatója a Fidesz korábbi szegedi polgármesterjelöltje, Kothencz János.

Az üdültetési rendszer ugyan több milliárd forintos állami támogatást is kap évente, de ezek az összegek ma már nem a Guller Zoltán vezette Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz ömlenek, hanem az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz. Az Erzsébet ifjúsági- és gyermek táborok támogatására a jövő évi költségvetésben 4,3 milliárd forintot különítettek el.

Támogatott szervezet (év)Összeg (forint)
Alsózsolcai Kézilabda Sport Klub (2015)3 762 500
Belvedere Meridionale Alapítvány (2015)45 000 000
Jót s Jól Szatmári Kistérségben (2015)20 000 000
Magyar Diáksport Szövetség (2015)15 000 000
Magyar Ház Alapítvány (2015)20 000 000
Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány (2015)30 000 000
OIKOSZ Alapítvány (2015)10 000 000
Pesti Magyar Színház (2015)40 000 000
Snétberger Zenei Tehetség Alapítvány (2015)5 000 000
Szolnoki Szigligeti Színház (2015)19 999 838
Erzsébet Üzemeltető Kft. (2015)110 000 000
Alapítvány a Magyarországi Németajkú Református Gyülekezetért (2015)120 000 000
Veszprémi Petőfi Színház (2015)78 905 000
Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (2015)1 870 000 000
  
Holnapocska Közhasznú Kft. (2016)3 500 000
Magyar Diáksport Szövetség (2016)15 000 000
Magyar Lovasíjász Akadémia (2016)1 000 000
Magyar-Német Ifjúsági Egyesület (2016)15 000 000
Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány (2016)27 174 258
OGYÉI (2016)30 000 000
Szolnoki Szigligeti Színház (2016)20 000 000
Veszprémi Petőfi Színház (2016)80 000 000
Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (2016)1 725 000 000
  
Maholnap Magyar Jóléti Alapítvány (2017)16 000 000
Aréna Média Consulting és Sportmarketing Kft. (2017)10 000 000
Sztehlo Lili Kulturális Egyesület (2017)1 500 000
  
Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (2018-2020)4 150 000 000

Ez a cikk a Magyar Hang 2021/21. számában jelent meg május 21-én.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

„Ne kelljen újra bizonyítani, ki a jó hazafi” – Magyar Hang-ajánló

Kötöttfogás Extra

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

Árnyék podcast – Bántalmaz a kormányom