Ma már közel tízezer Fülöp-szigeteki vendégmunkás dolgozik Magyarországon. Nem meglepő, hogy aki tud, az él a lehetőséggel, miután az ázsiai országban nehéz jól fizető állást találni. De vajon hogyan érzik magukat azok, akik életükben először dolgoznak külföldön, ráadásul ennyire távol az otthonuktól? Két filippínó nővel, a 26 éves Beverlyvel és a 25 éves Joannával beszélgettünk tapasztalataikról magyarországi otthonukban, egy tágas, vértesszőlősi családi házban, amelyben többedmagukkal élnek.
Előre kell haladni az életben, ki kell lépni a komfortzónánkból, ezért hoztam meg ezt a nagy döntést – mondja magyarországi munkavállalásáról Beverly, aki több mint két hónappal ezelőtt érkezett hazánkba. A nőt négyéves kisfia és férje várja haza, és bár erős motivációt jelentett neki, hogy segítse családja boldogulását, saját személyes fejlődésének lehetősége ugyanannyira vonzotta a külföldi munkavállalásban. Szintén utóbbi miatt érkezett Magyarországra Joanna. Nagy lehetőségnek tartja, hogy itt dolgozhat, főleg, hogy otthon még a családjával lakott, most pedig önállóan kell helyt állnia.
Korábbi, hasonló munkakörben szerzett tapasztalataiknak köszönhetően egy tatai gyárban kaptak állást, heti öt napot dolgoznak 8 órában, elmondásuk szerint munkájuk fizikailag nem megterhelő. Mint mesélik, szeretik az állásukat, és kedvezőbb feltételekkel is végezhetik itt, mint a Fülöp-szigeteken, ahol van, hogy akár heti hét napon át 12 órákat kell vállalni. Megbízatásuk két évre szól, de mindketten jól érzik magukat, és ezt szívesen meghosszabbítanák, ha lenne rá lehetőségük
Beverly nem győzi hangsúlyozni, mennyire élvezi a hűvösebb és ezért számára kellemesebb magyar klímát, hiszen a Fülöp-szigeteken egész évben nagyon meleg van. Örültek annak is, hogy mióta itt vannak, már láttak havazást is, ami otthonukban – ahol egyáltalán nincsen téli évszak – elképzelhetetlen. – Olyanok voltunk, mint a gyerekek, játszottunk a hóban! Számára az is a kultúrsokk része volt, hogy míg a filippínók állandóan rizst esznek, itt a kenyér a jellemző, de már megkóstolta, és ízlik is neki. Ami a nehézségeket illeti, Joanna elmondta, nem számított arra, hogy Magyarországon sok helyi egyáltalán nem beszél angolul, ami igencsak megnehezíti a kommunikációt. Pedig mindketten állítják, a magyarok kedvesek, támogatók, közvetlenek és kíváncsiak rájuk, de az ismerkedés sokszor ellehetetlenül a nyelvi korlátok miatt. Ha lenne rá lehetőségük, szívesen megtanulnának magyarul, kollégáiktól már tudnak is néhány magyar szót, mint például azt, hogy „szia”, „igen”, „nem”, „jó” vagy „nem tudom”. Joannát például meglepte a „jó” szó jelentése, mert mint mondta, a hasonló hangzású „yo”-t (ami gyakorlatilag egy figyelemfelhívó szó) a Fülöp-szigeteken (és a világon mindenhol) a rapperek használják.
A két nő szabadidejében leginkább sétálgat, fotókat készít és bevásárol. Mint a Fülöp-szigetekiek nagy része, ők is katolikusok, és bár otthon minden vasárnap templomba jártak, most nem tudnak, mert csak olyan messze találtak angol nyelvű misét, ahova nem tudnának eljutni. Amíg Magyarországon dolgoznak, szeretnék jobban megismerni az országot, szívesen ellátogatnának Budapestre, és ha lesz rá lehetőségük, Európán belül is utaznának, például Joanna szívesen megnézné Párizst – természetesen az Eiffel-torony miatt –, de Ausztria is érdekli őket. Azt azért leszögezik, a munka számukra a prioritás, vagyis az utazás csak akkor jöhet szóba, ha lesz rá szabad idejük. És hogy mit szólnak ahhoz, hogy egyre több fiippínó jön Magyarországra dolgozni? Örülnek neki, ők maguk is szoktak honfitársaikba botlani például Tatabányán, mikor elmennek oda bevásárolni. – Jó érzés velük találkozni, ilyenkor kicsit olyan, mintha a Fülöp-szigeteken lennénk.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/10. számában jelent meg március 8-án.
