Egy esetleges budapesti olimpia ellen érvelt Gyurcsány Ferenc kedden reggel, mikor éppen Szigetszentmiklósra tartott, hogy segítsenek az árvíz elleni védekezésben.
A Demokratikus Koalíció elnöke azt fejtette ki, hogy „mint egy falat kenyér, annyira kellene Magyarországnak közös nagy siker, mert az ország kétségtelenül a szétesettség és céltalanság jegyeit mutatja”. Az országot 14 vezető kormány adósa a közös nagy átélhető ügyeknek, ami összeköt minket. Az olimpiát nyilván ennek kapcsán egy izgalmas felvetésnek nevezte, ami átélhetővé teszi az összetartozás erős nemzeti karakterét, hiszen fantasztikus ünnepelni a sport világát.
Ugyanakkor – emelte ki –, ha a kormány erre költi a pénzt, akkor nem tudja másra, márpedig sok dolog van, amire fontosabb lenne. Egy ilyen világverseny közvetlen szervezési, rendezési költsége több ezer milliárd forint, miközben az egészségügyben pár milliárdos tételekről megy a vita, az oktatásban is pár milliárdról és tízmilliárdról, de ugyanez a helyzet például az otthonápolás esetén is. – Ha csinálunk egy olimpiát az három hét világhír, dagadó büszkeség és kebel, de tíz évig fizetjük az árát – mondta.
Gyurcsány Ferenc érdemi vitát és párbeszédet sürgetett, ebben a DK amellett érvel, hogy nem szabad most olimpiát rendezni. Egyúttal óva intette a fővárosban most befolyással rendelkező választott politikusokat, hogy bármilyen alkut kössenek a kormánnyal „a mi bőrünkre”. Olimpiát rendezni most szerinte kalandorpolitika, márpedig a kalandorpolitika nem nemzetpolitika.
Karácsony Gergely az utóbbi időben újra felmelegítette a kérdést, amikor nem zárkózott el egyértelműen egy később budapesti olimpia megrendezésétől. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Magyar Hangnak adott interjújában ugyanakkor leszögezte: a főváros és a kormány között nincs egyeztetés erről, sem formális, sem informális.