Mint mi is megírtuk, hogy többszöri kérése ellenére sem kapott eddig érdemi tájékoztatást a magyar kormány koronavírussal összefüggő oltási stratégiájának részleteiről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, ezért az Európai Bizottság elnökéhez fordul, hogy megtudja: Brüsszelnek milyen stratégiai tervet adott le ezzel kapcsolatban a magyar kabinet. Ezt követően Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, szakorvos kommentelői segítséggel ráakadt egy oltási tervre. A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjára még szilveszteri dátummal került fel, de eldugva, a címlapon nem látszik. Részleteket ugyan nem tartalmaz, de azt igen, hogy milyen sorrendben tervezik a különböző társadalmi csoportok oltását.
A dokumentum szerint (a helyesírási és stilisztikai hibákat meghagytuk) „a Covid-19 vakcinával történő oltás a TAJ számmal rendelkező 18 év feletti állampolgárokat érinti, akik az elmúlt 6 hónapban nem igazolódott a COVID-19 fertőzés (függetlenül attól, hogy volt-e tünetekkel járó megbetegedés). Tehát, aki a tavaszi hullámban átesett a fertőzésen oltható.”
Hozzátették: „A lakosság tömeges oltásánál prioritási sorrendet kell felállítani, amelynek alapját az önkéntesség, és a COVID-19 koronavírus okozta megbetegedés szempontjából való veszélyeztetettség képezi. A Nemzeti Népegészségügyi Központ javaslata alapján az első körben az egészségügyi munkakörben dolgozók beoltására kerülne sor.”
És akkor a lista, vagy ahogy ők fogalmaznak: „Az alábbi személyi kör oltásának egymással párhuzamos megvalósítása szükséges”
- Egészségügyi dolgozók, valamint az egészségügyben dolgozó egyéb személyek
- Szociális ellátásban dolgozók és szociális ellátásban részesülő személyek
- A COVID-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek – itt azt írják, hogy a vakcinainfós regisztráció révén meg lehet becsülni, hányan szeretnének élni a védőoltással. Az oltás nem a regisztráció sorrendjében fog történni, hanem az oltási terv szerint.
- A rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal. Valamint közigazgatási szervek azon kormánytisztviselői, akik munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal
- 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek
- Kritikus infrastruktúrában dolgozók
- Valamennyi 18-59 éves, akik a fenti kockázati csoportokba nem tartoznak
Az 5. csoportnál megjegyzik, hogy „elsőként a www.vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon regisztráltak védőoltása javasolt, de nem ismert, hogy a regisztráció hogyan köthető össze a krónikus alapbetegségre vonatkozó adatokkal.”