Az idén megkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása, a rekonstrukciós munkálatok nagyjából másfél évig tartanak majd – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel. A felújításra 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból.
A projektről Karácsony Gergely főpolgármester is posztolt közösségi oldalán. Mint írja, a megújítás egyik fő célja a tér élhetőségének javítása. Ezért kiemelt feladatnak nevezte, hogy a tér akadálymentessé váljon.
– Ennek szellemében új gyalogos-átkelőhelyek jönnek létre, valamint az aluljárót is felújítjuk. A jelenlegi értékes fák megtartása mellett 65 új fa kap helyet és több mint 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre – teszi hozzá.
A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet és ugyancsak megújul a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút is. Több kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt helyeznek el, valamint a téren lesz két MOL Bubi gyűjtőállomás is.
A főpolgármester szerint a néhány hónap múlva kezdődő kivitelezés nagyjából másfél évig fog tartani. A BKK erről azt írta közleményében, hogy a Blaha Lujza tér rekonstrukciójára irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében indult, a vállalkozási szerződés megkötése pedig áprilisra várható.