A civilek a rendszerváltás óta küzdenek azért, hogy ha a balatonaligai pártüdülő 47 hektáros területe magánkézbe is kerül, mint ahogy 2007-ben került, a helyiek és a nyaralók is használhassák a partot és a parkot. Ebben a küzdelemben időnként nyerésre álltak, a kormány azonban augusztusban a Club Aliga fejlesztését kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűvé nyilvánította. Vagyis egy tollvonással lenullázta a civilek eddig elért eredményeit. Ami azt sejteti, hogy hamarosan csak a NER gazdag kivételezettjei élvezhetik a hatalmas őspark, a remek vízpart, a felépítendő 160 szobás szálloda, valamint a pórnép elől lezárt kikötő és móló szolgáltatásait.
(...)
– Mit szól ahhoz, hogy kiemelt beruházás lett a Club Aliga, és megint elzárhatják a helyiek elől?
– Nem hallottam. De amióta az eszemet tudom, az szinte mindig el volt zárva. Nincs változás – meséli egy helybeli idős asszony.
Aztán beszélgetünk még, a régi időkről, amikor Castro meg Honecker nyaralt itt, akkor azért szigorúbb idők járták: éjszakánként időnként reflektorok pásztázták a nyaralókat.
(...)
Miközben a Club Aliga felértékelődött, a 3100 ingatlan a faluban le-, hiszen tópart nélkül maradhatnak. Több mint tízezer embernek kell 6–8 kilométert megtéve a szomszédos településekre járnia a vízparthoz.
A teljes riportot elolvashatja a Magyar Hang szeptember 4-én megjelent 2020/36 számában.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/36. számban? Itt megnézheti!