Egy badacsonytomai szálláshely fejlesztésére fordíthatja a pénzt.
Belföld
Dull Szabolcs főszerkesztőt néhány órája rúgták ki. A szerkesztőség már egy közös közleményben tiltakozott.
A szerkesztőségtől a Karmelita kolostorhoz akarnak vonulni.
Nem vethetnek ki adót az óriásplakátok kihelyezése után.
A vezérigazgató azt állítja, nem zsarolt meg senkit. A szerkesztőség ugyanakkor máshogy értelmezi a történteket.
Az államtitkár szerint ahogy akkor, most is a közép-európia nemzeteknek kell megvédeniük a keresztény Európát.
A kormány azt ígérte, jövő héten már eldöntik, hogy lehetnek-e jelentősebb létszámú szabadtéri koncertek, fesztiválok.
Úgy tűnik, idén csak néhány kocsiban lehet klíma, alapvetően marad a nagy meleg.
A rendőrök értesítették az állatmentőket.
Az eddigi három után további öt megyében működik majd a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató.
Néhány órája derült ki, hogy a hírportál főszerkesztőjének mennie kell. Azóta megszólalt a Dull Szabolcsot kirúgó Bodolai László, a Momentum pedig tüntetést szervez.
Távozik a független polgármester és a négy képviselő.
Egy méterrel szűkebbre sikerült a várost kettészelő vasút központi átkelője, ami így gyakorlatilag használhatatlan. Pusztaszabolcs megbénult, beruházást végző Mészáros és Mészáros Kft. nem áll szóba az ellenzéki polgármesterrel, a több száz milliós javítást – ami miatt hónapokat csúszik a beruházás – az adófizetők állják.
Bodolai László hozta meg a döntést, erről levélben tájékoztatta a kollégáit. Dull azt mondta, felajánlottak neki egy „méltányos összeget”, ha közös megegyezéssel távozik.
Eddig nem volt egységes statisztika a gyilkosságok számáról, ezért a Qubit közérdekűadat-igénylést nyújtott be.