Lázár lehazaárulózta Márki-Zayt és megismételte, hogy nem kaphat támogatást az általa vezetett város
Márki-Zay Péter és Lázár János (Fotó: Lázár János Facebook-oldala)

Ha valaki külföldről, politikusként pénzt fogad el, hogy a hazáját elárulja, azzal a kormány nem fog együttműködni. És a hódmezővásáhelyi polgármester ezt tette, nem fogunk vele semmilyen formában együttműködni. Akár megnyeri a választást, akár elveszíti – így felelt Lázár János építési és közlekedési miniszter az RTL videója szerint hétfőn a parlamenti meghallgatása után arra az újságírói kérdésre, hogy fenntartja-e azt, amit korábban mondott, hogy ha Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter marad a polgármester, akkor semmilyen pénzre sem számítha a város a kormánytól.

És miután az ATV riportere visszakérdezett, hogy ezek szerint ha Márki-Zay Péter győz, akkor nem működnek együtt vele, úgy reagált, hogy „Természetesen, eszünk ágában sincs. Semmilyen együttműködés sem lesz Hódmezővásárhely és a kormány között, ha olyan polgármestert választanak, aki elárulta a hazáját.”

Lázár, aki a Hódmezővásárhelyet is magában foglaló választókerület országgyűlési képviselője, júniusban mondta először, hogy Márki-Zay újraválasztása esetén nem kap támogatást a kormánytól a város. Lázár szavaiból egyébként akkor feljelentés lett, de az ügyészség lesöpörte az asztalról.

Lesöpörte az ügyészség a Lázár János ellen tett feljelentést
Koncz Tamás

Lesöpörte az ügyészség a Lázár János ellen tett feljelentést

Egész Hódmezővásárhelyt fenyegette a miniszter, a hatóság szerint nincs itt semmi látnivaló.