Magyar Alvás Szövetség: A téli időszámítást kell megtartani
Budapest, 2020. március 28. Óra számlapja 2020. március 28-án. Március 29-én kezdődik a nyári időszámítás, az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani. MTI/Mónus Márton

A Magyar Alvás Szövetség szerint a téli időszámítást kell megtartani, mert az határozza meg évmilliók óta az élővilág működését. G. Németh György, a szövetség elnöke kedden az M1 csatornán azt mondta, hogy a téli az eredeti időszámítás, ezért nem lenne jó megzavarni a nyárival.

Jön a téli időszámítás, talán utoljára állítjuk át az órákat
Magyar Hang

Jön a téli időszámítás, talán utoljára állítjuk át az órákat

Az alváskutatók szerint az eredeti időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg.

Télen a nyári időszámítással ráadásul még sötétben kezdődne a tanítás, ami szintén nem lenne szerencsés – tette hozzá. Az elnök szerint az óraátállítás megzavarja a nappalok és éjszakák váltakozásához alkalmazkodást, ami hozzájárul ahhoz, hogy az egyébként is rosszul alvó emberiség még rosszabbul aludjon.

Az óraátállítás jövőre szűnhet meg, ugyanis az Európai Parlament még tavaly úgy határozott, 2021-től eltörli az évenként kétszer esedékes óraátállítást, és tagállami hatáskörbe utalja, hogy az egyes országok a téli vagy a nyári időt szeretnék-e véglegesíteni.